Külföld
Az EBESZ felajánlotta, hogy közvetít Lukasenka és az ellenzék között

A felajánlás szerint, amely a bécsi székhelyű szervezet honlapján jelent meg, Edi Rama albán miniszterelnök, az EBESZ soros elnöke találkozna a minszki kormány tagjaival és az ellenzék képviselőivel.
Az ellenzék nem akar szakítani Moszkvával
A fehérorosz ellenzék nem akar szakítani Moszkvával - hangsúlyozta Marija Kalesznyikava, a Litvániába menekült ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik harcostársa kedden.
Oroszország fontos partner, és az ellenzéki érti és értékeli ezt - írta Kalesznyikava Alekszej Venegyiktovnak, az Eho Moszkvi nevű orosz kormánykritikus rádióadó főszerkesztőjének. Leszögezte: a fehérorosz ellenzék azon a véleményen van, hogy a két ország közötti összes egyezményt be kell tartani.
Kalesznyikava rámutatott, hogy rendszeres a feszültség és a konfliktus Minszk és Moszkva között.
„Ez egyértelműen megmutatja, hogy a hivatalban lévő fehérorosz elnök nincs abban a helyzetben, hogy megbirkózzon a feladattal” - írta a politikus Venegyiktovnak, aki a Telegram közösségi oldalon megosztotta a szöveget.
Az EBESZ ismét közölte, hogy aggasztónak tartja az augusztus 9-i elnökválasztás lefolytatását, amelynek ellenőrzésére nem kapott lehetőséget a fehérorosz hatóságoktól, valamint nyugtalanítónak véli, hogy a fehérorosz hatóságok aránytalanul erőszakosan bántak a békés tüntetőkkel, akik a választás hivatalos eredménye miatt tiltakoztak.
Problémásnak tartja a szervezet azt is, hogy számos demonstrálót önkényesen őrizetbe vettek, valamint sokak vádja szerint többeket megkínoztak.
Lemondott a tüntetőket
támogató nagykövet
Benyújtotta lemondását kedden Fehéroroszország szlovákiai nagykövete, aki korábban támogatásáról biztosította az államfő ellen tüntetőket.
A lépés azt mutatja, hogy a kormány magas szintjein belül is egyre növekszik az elégedetlenség.
Ihar Lesenja egy interjúban azt mondta, hogy a lépés logikus volt részéről, miután egy videoüzenetben támogatásáról biztosította a tiltakozókat.
A nagykövet szombaton hozta nyilvánosságra nyilatkozatát, amelyben együttérzését fejezte ki azokkal, akik kimentek a fehérorosz városok utcáira és békés menetben hallatták hangjukat.
Mint mondta, megrázták őt a fehérorosz erőknek a szovjet idők titkosszolgálatának módszereit idéző tevékenysége, a tiltakozók tömeges megveretése és megkínzása.
A Tut.by független portálnak hangsúlyozta, az államfő által kinevezett nagykövetként elvárják tőle, hogy kövesse az elnök által meghatározott politikát. A fehérorosz külügyminisztérium ugyanakkor úgy véli, hogy ő civil kiállásával túlment ezen.
Lukasenka elnöknek még alá kell írnia a Lesenja lemondását.
Az 52 éves Lesenja az első magasrangú kormánytisztviselő, aki támogatásáról biztosította a Lukasenka ellen tüntetőket.
Forrong az ország
Fehéroroszországban az elnökválasztás óta folyamatosak a tüntetések, az ellenzék és a tiltakozók szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta azt, ezért több választókerületben a szavazatok újraszámlálását vagy a voksolás megismétlését követelik. Hivatalos adatok szerint Lukasenka a szavazatok 80,1 százalékát kapta meg.
Az EBESZ néhány nappal a választás előtt közölte, hogy ezúttal nem küld az országba megfigyelőket, mert nem kapott időben meghívót. A szervezet vizsgálatai nemcsak magukra a szavazásokra terjednek ki, hanem a voksolást megelőző időszakra is, különös tekintettel a választási bizottságok kialakítására és a jelöltek regisztrálására.
A fehérorosz választási bizottság szerint 64, Minszkben szolgálatot teljesítő diplomatának megvolt a lehetősége az elnökválasztás megfigyelésére. Rajtuk kívül a szovjet utódállamok többségét tömörítő Független Államok Közösségének 184 képviselője működött közre megfigyelőként. Ők hétfő délelőtt elégedetten nyilatkoztak, nem találtak arra utaló jelet, amely kétségbe vonhatná a választás legitimitását Szergej Lebegyev orosz politikus szerint.
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken rendkívüli ülés keretében megállapodtak arról, hogy szankciókat készítenek elő a felelősök ellen a tüntetők elleni erőszak és a választási eredmények meghamisítása miatt. Az EU hangsúlyozta: nem fogadja el a fehérorosz elnökválasztás eredményét.
Dominic Raab brit külügyminiszter hétfőn közölte, hogy az EBESZ-en keresztül független vizsgálatot kell indítani azoknak a „hibáknak” a feltárására, amelyek miatt a választás nem volt tiszta. Egyúttal a „borzalmas elnyomás” ügyében is nyomozást javasolt.
Egils Levits lett államfő szintén EBESZ-vizsgálatot követelt.