Külföld
Szankciókkal és erőfitogtatással válaszolt Washingtonnak a kínai vezetés
Őrizetbe vett médiamogul
Csao Li-csien, a külügyminisztérium szóvivője elmondta: az intézkedés célpontjában olyan emberek állnak, akik helytelen magatartást tanúsítottak Hongkonggal kapcsolatban. A szóvivő hozzátette: a szankciók az amerikai politikusokon kívül a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet vezetőjére, Kenneth Rothra is érvényesek. Más jelzést is küldött Peking Washingtonnak: kínai harci repülőgépek közelítették meg Tajvant tegnap, mialatt Alex Azar amerikai egészségügyi miniszter látogatást tett a szigeten. Időközben Hongkongban őrizetbe vették Jimmy Lai médiamogult a júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített, külföldiekkel való összejátszás gyanúja miatt. Lai köztudottan Peking-ellenes nézeteket vall, ami lapjában, az Apple Dailyben is gyakran tükröződik. Nathan Law hongkongi demokráciapárti aktivista szerint ez a sajtószabadság végét és a megfélemlítés politikájának terjedését jelenti. Tajvan és az ENSZ emberi jogi főbiztossága mélységes aggodalmának adott hangot a történtek miatt.