Külföld

A libanoni ellenzék rendkívüli választásokat követel

Több mint negyven ember megsérült a rendfenntartó erőkkel történt összecsapásokban hétfő este a libanoni fővárosban, Bejrútban - számolt be a helyi vöröskereszt.

A libanoni ellenzék rendkívüli választásokat követel
Bejrút dühös, és azonnali válaszokat akar
Fotó: AFP/George Kurian/NurPhoto

Hét ember kórházba került. A hatóságok katonai és rendőri erőket vetettek be a rend helyreállítására.

Hétfőn ismét nagy tömeg gyűlt össze a libanoni főváros központjában. Az embereket fellelkesítette az, hogy lemondott a Haszan Diáb miniszterelnök vezette kormány a múlt kedden történt robbanás miatt.

A résztvevők a főváros egyik központi terére igyekeztek, hogy bejussanak és elfoglalják a törvényhozás épületét.  

Az ellenzék vezetői ugyanis a kormány távozását követően azzal álltak elő, hogy oszlassák fel a parlamentet, és tartsanak előrehozott választásokat az országban.

Azt is követelték, hogy induljon nemzetközi vizsgálat a kikötői robbanás ügyében, amelyben augusztus negyedikén, több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel. Legkevesebb 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, és százezrek otthona vált lakhatatlanná.

Mint kiderült, az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de senki nem tett semmit annak érdekében, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

Egy aktivista azt mondta, hogy a hatóságok a lehető legkönnyebb megoldást választották a miniszterelnök menesztésével, most majd új kormányt alakítanak ahelyett, hogy gyökeres reformokat hajtanának végre. Azt akarják elérni, hogy a korrupcióba süllyedt teljes politikai osztály távozzon.

A Lebanon Debate című híroldal hétfő este azt írta, a kormány távozásának egyik oka az volt, hogy a testületen belül sem volt egyetértés a nemzetközi szakértők bevonásáról a kikötői robbanás vizsgálatába. A hírportál szerint az elmúlt napokban a kormány által létrehívott különleges bizottság nem jutott semmilyen eredményre a történtek feltárásában.

Korábban Mohammed Fahmi belügyminiszter még azt mondta, nem szükséges, hogy Libanon külföldi szakértőket vonjon be a vizsgálatokba, mert a történtek kivizsgálásához elegendő a helyi nyomozói és igazságügyi szervek szakértelme.

A legfrissebb hírek szerint libanoni biztonsági tisztségviselők júliusban figyelmeztették Michel Aun elnököt és Hasszán Diáb kormányfőt arról, hogy 2750 kilogramm ammónium-nitrátot tárolnak a bejrúti kikötő egyik raktárában, ami biztonsági kockázatot jelent, és berobbanása romba döntheti a fővárost - írta a Reuters hírügynökség biztonsági forrásokra és dokumentumokra hivatkozva kedden.

Két héttel később bekövetkezett a katasztrófa, és berobbant az ammónium-nitrát. A robbanás letarolta a kikötőt és környékét, és legalább 163 ember életét követelte. A szerencsétlenségben mintegy hatezren sérültek meg, és ugyanennyi épület dőlt romba a libanoni főváros önkormányzata szerint.

A kikötői biztonságért felelős libanoni állambiztonsági főigazgatóság jelentésében egy magánlevelet említ, amelyet Aunnak és Diábnak küldtek július 20-án. Bár a levél tartalmát nem idézték szó szerint, egy magas rangú biztonsági tisztségviselő azt állította, hogy egy januárban indított vizsgálat eredményét összegezte, amely arra jutott, hogy azonnal gondoskodni kell az ammónium-nitrát biztonságos elhelyezéséről. A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő - aki maga is részt vett a levél megírásában - rámutatott: fennállt a veszélye annak, hogy ellopják és terrortámadásra használják a műtrágyaként és robbanóanyagként is használható vegyszert.

Emellett „figyelmeztettem őket, hogy Bejrút a földdel válhat egyenlővé, ha felrobban” - mondta.

A libanoni elnöki hivatal egyelőre nem válaszolt a Reuters megkeresésére a levéllel kapcsolatban.

Aun a múlt héten megerősítette, hogy tudott az ammónium-nitrátról, és utasította a legfelsőbb biztonsági tanács főtitkárát: tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Az elnök visszautasította, hogy felelős lenne a robbanásért, arra hivatkozva, hogy nem ő volt az illetékes az ügyben, fogalma sem volt róla, milyen veszélyes az anyag, és azt sem tudta, hol tárolják.

Diáb egyik képviselője megerősítette, hogy a miniszterelnök megkapta a szóban forgó levelet, és elküldte a legfelsőbb biztonsági tanácsnak véleményezésre.

„A jelenlegi kabinet a robbanás előtt 14 nappal kapta meg a dokumentumot, és napokon belül lépett az ügyben” - hangoztatta a miniszterelnöki képviselő. „A korábbi kormányok hat évig semmit sem csináltak” - húzta alá.

Diáb kormánya a robbanás és az azt követő tüntetések hatására hétfőn lemondott, de ügyvivőként folytatja munkáját a választásokig.

Az ammónium-nitrátot 2013 óta tárolták a bejrúti kikötőben, azóta, hogy a libanoni igazságszolgáltatás lefoglalta a hajót, amely szállította. Az elmúlt hat évben számos levelet írt az ügyben a bíróságoknak a kikötői és a vámhatóság, illetve biztonsági tisztségviselők, kérve a veszélyes vegyület eltávolítását. Ezt a Reuters által megismert jelentés is megerősítette.

A problémát csak tetézte, hogy a raktárban tűzijátékot is tároltak együtt az ammónium-nitráttal. Eközben az épület végig őrizetlenül állt, lyukak voltak a falban, és az egyik ajtó kimozdult a helyéről. Ezeket a problémákat csak a nyár elején kezdték el orvosolni - mondta el egy másik magas rangú biztonsági tisztségviselő.

A karbantartást egy csoport szíriai munkás kezdte meg a kikötői hatóságok utasítására, de senki sem felügyelte őket - tette hozzá a tisztségviselő. A robbanáshoz vezető tüzet a hegesztésből származó szikrák okozták - mondta.

A tisztségviselő a kikötői hatóságokat hibáztatta a történtekért.

„Az ügy a gondatlanságról, a felelőtlenségről, a hanyag tárolásról és a rossz ítélőképességről szól” - vélekedett.

Kapcsolódó írásaink

Nemzetközi össztűz Lukasenkára

ĀMinszkben nem lesz Majdan – közölte az újraválasztott fehérorosz elnök, aki szerint külföldi beavatkozás áll az erőszakba torkolló ellenzéki tüntetések mögött