Külföld

„A fehérorosz választások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek”

A Fehéroroszországban vasárnap tartott elnökválasztást megelőző kampány során az ország polgárai kinyilvánították a demokratikus változás iránti vágyukat, a választások azonban nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek. Fehéroroszország népe többet érdemel - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió (EU) nevében tett nyilatkozatban kedden.

„A fehérorosz választások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek”
A választásokat követően elszabadult a pokol Fehéroroszországban
Fotó: AFP/Viktor Tolochko

Kiemelte: a választási megfigyelők jelentései azt mutatják, hogy a választási folyamat nem felelt meg az elvárt nemzetközi normáknak. A hatóságok aránytalan és elfogadhatatlan módon alkalmaztak erőszakot a választások estéjén felvonuló tömeg ellen, a fellépés legalább egy ember halálát és sokak megsebesülését eredményezte. Ezreket tartóztattak le, a gyülekezés, a média- és a szólásszabadság elleni fellépés fokozódott.

Josep Borrell kijelentette: az Európai Unió felszólítja a fehérorosz hatóságokat, hogy azonnal és feltétel nélkül engedjék szabadon az összes fogvatartottat. Kiemelte, több politikai fogoly 2015-ben elért szabadon bocsátása óta az EU és Fehéroroszország közötti kapcsolat javult, az emberi jogok és a jogállamiság terén elért haladás nélkül azonban a viszony romlásnak indul.

Az Európai Unió figyelemmel kíséri a fejleményeket, és azok értékelése alapján ad választ, illetve a kialakult helyzetet tekintetbe véve alakítja Fehéroroszországgal fenntartott kapcsolatait. Az uniós lépések között az erőszak alkalmazásáért, az indokolatlan letartóztatásokért, valamint a választási eredmények hamisításáért felelős személyek elleni intézkedések meghozatala is szerepelhet - közölte.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője
Fotó: AFP/Adem Altan

„Felszólítjuk a fehérorosz politikai vezetést, hogy kezdeményezzen valódi és átfogó párbeszédet a társadalom szélesebb rétegeivel a további erőszak elkerülése érdekében” - fogalmazott a főképviselő.

Az EU továbbra is támogatja a demokratikus, független, önálló, virágzó és stabil Fehéroroszországot - tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

A minszki választási bizottság előzetes eredményei szerint a vasárnapi elnökválasztáson a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenka győzött a szavazatok 80,08 százalékával. A fő ellenzéki jelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig 10,9 százalékot szerzett.

Az ellenzék kétségbe vonja a választás tisztaságát. Az exit poll eredmények közzététele után az országban több helyen is összecsapások törtek ki a rendőrség és az ellenzék hívei között. Ezekben legalább egy tiltakozó életét vesztette, és sokan - köztük a biztonsági erők tagjai közül is néhányan - megsebesültek. Vasárnap mintegy háromezer, hétfőn pedig több mint kétezer tüntetőt vettek őrizetbe. Cihanouszkaja kénytelen volt Litvániába távozni.

Lukasenka hétfőn azt állította, hogy külföldről - Lengyelországból, Nagy-Britanniából és Csehországból - irányították a vasárnap esti tüntetéseket. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter alaptalannak nevezte a vádat.

Kapcsolódó írásaink

Nemzetközi össztűz Lukasenkára

ĀMinszkben nem lesz Majdan – közölte az újraválasztott fehérorosz elnök, aki szerint külföldi beavatkozás áll az erőszakba torkolló ellenzéki tüntetések mögött

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom