Románia megbukott digitális oktatásból

– Nem túl rózsás színben tüntetik fel a legutóbbi jelentések a digitális oktatás romániai főpróbáját a járvány alatt. Ön hogy látja a helyzetet?

– Ha vizsgának tekinthetjük az első hullámot, azt mondanám: megbukott, osztályismétlőre. Ami zajlott, annak köze sincs online oktatáshoz, lényegében digitális eszközökkel próbálták valahogy imitálni a hagyományos tanítást, de sem eszköz nem volt elég, sem kompetencia – sem szándék. Voltak természetesen pedagógusok, akik beleálltak, s előttük le a kalappal, de nagyon sokan meg sem próbálták. És ez igaz a gyerekekre és a szülőkre is, ami a részvételt illeti. Ha ezt a három csoportot nézzük én úgy tíz százalékra tenném azok arányát, akik tisztességesen odaálltak a kihívások elé, ők főleg a végzős osztályok, a nyolcadikosok és tizenkettedikesek.

– Mit jelentett ez nekünk, magyaroknak?

– Romániában van mintegy 130 ezer magyar gyerek a közoktatásban, ennek harmada-fele 12 év alatti, tehát óvodás vagy kisiskolás, náluk eleve inkább a kapcsolattartásra, pszichés támogatásra korlátozódott az online oktatás. Egyébként is mindenki részéről a ciklusvégző osztályokra tevődött át a hangsúly, összesen pedig azt mondhatjuk, hogy körülbelül 15 ezer gyerek volt, aki tényleg a hagyományossal egyenértékű online oktatást kaphatott.

– Sok problémát felsorolt, mi volt a legégetőbb?

– Meggyőződésem, hogy abszolút hozzáállás kérdése a siker mindenki részéről. Ha nem lenne járványhelyzet, akár legyinthetnénk is az egészre, mondván, lassan haladunk, de végül is van időnk. Persze a pedagógusoknak, diákoknak és szülőnek egyaránt tanulniuk kell, hogy mit jelent ez az egész digitális oktatás dolog, milyen eszközök, lehetőségek, megoldások állnak a rendelkezésükre, de azt mindenkinek meg kell értenie, hogy jelenleg „háborús helyzet” van – láthatatlan, de létező ellenséggel –, és ebből kell a legjobbat kihoznia mindenkinek. Azt hiába várjuk, hogy bárki más hozzon megoldást, netán tálcán kínálja fel a tökéletes receptet. Be kell fejezni a döglött macska egymás térfelére dobálását, és ha jól végeztük dolgunk, majd utána veregethetjük egymás vállát.

– Mivel tud hozzájárulni egy ilyen komplex helyzethez a Magyar Szülők Szövetsége?

– Rengeteg feladatunk van, de a legalapvetőbb és legfontosabb, hogy a különféle nézőpontokat, igényeket gyűjtjük össze, és közvetítünk a hatóságok, intézmények, szervezetek és a szülők és diákok között. Most elképesztően felpörögtek az események, megoldásokat kell keresni, amik lehetőleg mindenkinek jók, vagy legalábbis elfogadhatók, minden féllel meg kell értetni a másik szempontjait. Emellett ott is ott vagyunk, ahol fizikálisan is kellünk – eszközt kell beszerezni, jogokat kell érvényesíteni – s nem csak a magyarok, hanem a szülőszövetségek föderációja révén minden gyermek érdekében visszük a szülők kéréseit a bukaresti minisztériumba, például olyan dolgok kapcsán, mint hogy a járványhelyzetre való tekintettel ne kérjék vizsgákon a második félév tananyagát.

– Van tempó.

– Az van. Az elmúlt huszonnégy órában például, miközben küzdünk a heti keretszámok csökkentése kapcsán, tegnap az elnök kihirdette a tanévkezdésre vonatkozó decentralizálást, így a következő tanévben a helyi önkormányzatok dönthetik el, hogy a vírushelyzetnek megfelelően a zöld, a sárga vagy a piros forgatókönyvet alkalmazzák-e. Ez a mi javaslatunk volt, a Magyar Szülők Szövetségéé, mi tettük a föderáció asztalára, s velük vittük Bukarestbe.

– Mit fed ez a decentralizáció?

– Hogy helyi szinten dől el, melyik községben zárnak be az iskolák, s melyikben nem: ahol nincs fertőzött, ott folyhat tovább az oktatás – jellemzően a nagyvárosoknál lesz probléma, ahol magas a gyermeklétszám, hogy mondjuk hiába lenne zöld zóna, nem tudják teljesíteni a hozzá kapcsolt feltételeket például osztálylétszám tekintetében, ezért sárga forgatókönyv lesz – megfelezik az osztályokat, két hétig az egyik, két hétig a másik jár iskolába. Izgalmas helyzet, ami paradox módon helyzetbe hozza vidéki iskolákat, ahol ezek a problémák nem állnak fenn. A másik javaslatunk most az, hogy a szülőnek legyen joga úgy dönteni, hogy nem engedi iskolába a gyermeket, ha akár a tanulónak, akár a családban, amelyben él, bárkinek olyan betegsége van, amely kiemelt kockázati csoportot jelent a vírusfertőzés esetleges tragikus kimenetele szempontjából. Ez viszont nem mindenkinek tetszik, szóval zajlanak az egyeztetések forró dróton.

– Mennyiben érinti ez a kisebbségi oktatás kérdéseit? Ha jól láttam, ez ügyben is sürgölődik most a szövetség.

– Az nem ehhez kapcsolódó ügy: az oktatás heti keretóraszámának csökkentését tavaly ősszel elfogadta a szenátus, ki is hirdették – ilyenkor megy a hajtépős vita, hogy mi menjen, mi maradjon, közben viszont nincs olyan alpontja a törvénynek, amely garantálná, hogy a nemzeti kisebbségek a törzsanyagon felül a saját anyanyelvüket megfelelő óraszámban vagy akár a kisebbségi történelmet tanulhatnák. Ez eddig sem volt, ezért mindig hidegháborús állapotot okozott annak az egyeztetése, hogy mennyivel lehet meghaladni a törvény szabta maximumot a kereten felül. Ezért javasoltuk, hogy az új törvény egyik alpontjaként szerepeltessék, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelvi tantárgya ugyanakkora óraszámban szerepeljen a keretóraszámon felül a kisebbségi oktatásban, mint az ország nyelvének oktatása, hogy ne kelljen mindig, minden évben eljátszani ezt a sakkot. Elvégre ebben az egész történetben a gyermekek fejlődése a lényeg, nem a politikai vagy szakmai huzavona.