Külföld
Nem múlt el a terrorveszély az EU-ban

A török származású politikus hozzátette: aki egyszer felkerül a feltételezett terroristák adatbázisába, az később – amennyiben nem viselkedik gyanúsan – lekerülhet a listáról, ez a rendszer viszont kockázatot rejt magában.
Területi veszteségei után az Iszlám Állam most a dzsihádot akarja Európába hozni, ezért alvó terroristasejteket hoz létre az unió területén – közölte Ismail Tipi, úgy folytatva: ezeket a rejtőzködő terroristákat nem tudják megfigyelni a hatóságok, így még nagyobb kockázatot jelentenek. A szervezet katonai vereségeiért az iszlamisták szerint a Nyugat felel, a dzsihadisták haragja az Egyesült Államok és Európa ellen irányul, éppen ezért komoly megtorlásra számíthatunk az Iszlám Állam és más iszlamista terrorszervezetek részéről – vélte a cikk szerzője.
A mai napig nem tudjuk pontosan, hány alvó terrorista sejt van Európában, a veszély ugyanakkor valós, ezt mutatja a szóvivő szerint az is, hogy a hatóságok a közelmúltban több alkalommal hiúsítottak meg sikeresen terrortámadásokat, foglaltak le fegyvereket vagy robbanószert.
Az iszlamisták a gyűlölet ideológiáját terjesztik, és megvetik a nyugati kultúrát, értékeket és hagyományokat – írta Ismail Tipi, hozzátéve: bárki, aki úgy véli, hogy egy Szíriából vagy Irakból visszatérő egykori harcos képes egyszerűen hátrahagyni ezeket a gondolatokat, hibát követ el. Nem szabad alábecsülni a korábbi harcosok, az alvó sejtek és a feltételezett iszlamisták jelentette veszélyt, Európának ébernek kell maradnia – fogalmazott a politikus.