Külföld

Cenzúrázta Trumpot a Facebook

Orbán Balázs a magát felvilágosultnak tartó diktatúra terjedésétől tart

Törölte Donald Trump amerikai elnök egyik posztját a Facebook – közölte csütörtökön az AP amerikai hírügynökség. A Facebook most először törölt teljesen egy Trump-posztot.

Az elnök egy videórészletet töltött fel a Fox News csatornával készített interjújából, amelyben azt állította, hogy a gyerekek szinte teljesen védettek a koronavírussal szemben. A Facebook a videó eltávolítását azzal indokolta, hogy dezinformál a kórokozóról, ami ellenkezik a cég politikájával koronavírus-témában.

Az elnök egyébként ezzel az állítással támasztotta alá, hogy miért nyithatnak ki az iskolák ősszel. Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy több tanulmány feltételezése szerint a gyerekek valóban kevésbé hajlamosak elkapni a kórt, mint a felnőttek, és ha mégis megfertőződnek, nagyobb eséllyel vészelik át enyhe tünetekkel a betegséget. A Facebookot a Twitter is követte, ahol befagyasztották a Trump-kampány oldalát, amíg nem távolítják el a videót. „Az elnök csupán bejelentett egy tényt: a gyerekek ritkábban kapják el a koronavírust, mint a felnőttek” – közölte Courtney Parella, Donald Trump egyik kampányszóvivője.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója májusban még bírálta a rivális Twittert, mert megjelölte Trump egyes tweetjeit, és azt mondta, nem gondolja, hogy „a Facebooknak vagy más online platformoknak az igazság döntőbíróinak szerepét kellene játszaniuk”.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára Facebook-posztjában úgy kommentálta a hírt, hogy ez egészen félelmetes. „Ez a szólásszabadság és a demokrácia védelmében egészen egyszerűen elfogadhatatlan. Az amerikai elnök konkrétan igazat mondott, csak nem úgy mondta el, ahogy egy szakértő beszél a kérdésről” – írta Orbán Balázs, és hozzátette: „Borzalmas idők jönnek az egész világra, ha ez így marad, s ez a magát felvilágosultnak nevező diktatúra szárnyra kap. Mi, magyarok biztosan nem akarunk újra ilyen véleménydiktatúrában élni.”

Kapcsolódó írásaink