Külföld
Megérkezett a magyar adomány Libanonba

Azbej Tristan kiemelte, hogy a libanoni egészségügyi rendszer képtelen kezelni a helyzetet, és több mint ötezer sérültről és több mint 130 halálos áldozatról érkeztek hírek.
A pusztítás mértékét jelzi az is, hogy a helyi ortodox egyház közölte, a kórháza teljesen megsemmisült - tette hozzá.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy Magyarország a Hungary Helps programban ajánlotta fel az egymillió eurós támogatást, amelyet a helyi maronita egyházon keresztül osztanak szét.
A felajánlást elsősorban egészségügyi támogatásra költik, de óriási problémának nevezte Azbej Tristan azt is, hogy legalább negyedmillió ember elveszítette az otthonát, így őket el kell helyezni.
Azbej Tristan a Facebook-oldalán azt írta, csütörtökön a délelőtti órákban megérkezett a libanoni támogatottjaikhoz a magyar adomány.
Maronita pátriárka: Hálásak vagyunk Magyarország segítségéért és együttérzéséért
Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor miniszterelnöknek Béchara Boutros Rai bíboros, a maroniták antióchiai pátriárkája Magyarország részvétnyilvánításáért és a bejrúti robbanás kárainak elhárításához nyújtott 1 millió eurós támogatásért - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtökön.
Rai bíboros, pátriárka levelében felhívta a figyelmet a bejrúti tragédia súlyos következményeire, az állami és egyházi létesítményekben keletkezett hatalmas károkra, valamint a libanoni társadalom, a családok szenvedésére.
„Isten áldását kérem Önre és Magyarországra, és biztosítom arról, hogy imáinkban mindig egyek leszünk, azt remélve, hogy a cédrusok és a szentek országa főnixként fog megújulni, a jövőben is tanúsítván Isten szeretetét, valamint a béke, az igazság és a szabadság értékeit” - írta a magyar miniszterelnöknek a maronita pátriárka.