Bolsevizált antirasszizmus

A konzervatív sajtó nyomására végül leszedte honlapjáról az NMAAHC azt az infografikát, amely felsorolásszerűen számba vette, milyen mindennapi gyakorlatok erősítik a fehér kulturális dominanciát. A felsorolásban azonban nemcsak a gyarmatosító fehér történelemszemlélet vagy a munkahelyi tekintélytisztelet kapott helyet, hanem az egyén függetlensége mint érték, a szűk család, a gyerekszoba, a tudományos módszerek és ok-okozati összefüggések vizsgálata, a protestáns, kemény munkát szorgalmazó munkaetika, a magántulajdon jogi védelme, a kereszténység mint norma, az időbeosztás és egyáltalán az előre tervezés, a konfliktuskerülő kommunikáció és még sok más dolog. Az NMAAHC nem egy gittegylet: a félmilliárd dollárból felhúzott épületegyüttesben működő, múzeumból ideológiai bázissá átformált intézmény az állami Smithsonian intézet része.

A felháborodás miatt végül eltávolított infografika kapcsán lapunknak Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője elmondta, történelmi, filozófiai és szociológiai oldalról is erősen vitathatók a benne foglaltak, hiszen a tájékoztatónak nevezett kiadvány keveri a fehér bőrű lakossághoz jobban köthető jellegzetességeket a rasszizmussal, továbbá vallási (lényegében: vallásellenes) elemeket is beemel, ami kérdéses, hogy mennyire tudhatja maga mögött akár az egyébként rendkívül sokszínű fekete közösség egyetértését, már csak a déli állambeli feketék erős keresztény kötődésének ismeretében is. A történelem zsidó–keresztény hagyományt háttérbe szorító revíziója szakmailag ugyancsak nehezen igazolható. Ezért Varga úgy sejti, hogy általánosságban véve itt baloldali társadalomkritikát bújtattak emberi jogi, rasszizmusellenes köntösbe.

A múzeum honlapján egyébként más érdekességek is fellelhetők, például az egyik tételmondat, amely szerint a „színvakság” – azaz az egyenlő bánásmód mindenkivel szemben – ugyancsak a fehér dominanciát erősíti, ez egybecseng a tüntetések és zavargások szervezésével ismertté vált, Black Lives Matter (BLM) elnevezésű mozgalom egyik jelmondatával, miszerint „white silence is violence”, vagyis „a fehér csend erőszak”.

A vezető elemző hozzátette: ez az ideológia egyébként még a fekete mozgalmak sorában is egy szűk, de hangos kisebbség ideológiája, amely azonban aktívan törekszik a fekete polgárjogi mozgalmak bolsevizálására, ideológiáját rá akarja erőltetni a többségre, mindezt progresszív mázzal leöntve és olykor legitim követelések közé keverve. Azt ugyanis Varga is elismerte, hogy egyéni szinten a rasszizmus létező jelenség az Egyesült Államokban, ahogyan a diszkrimináció is előfordul, azonban a szélsőséges fekete mozgalmak alapállása, mely szerint az egész társadalmat szervezőelvként hatná át a fehér felsőbbrendűség és a színes bőrűek ellen irányuló rasszista kirekesztés, ma már nehezen lenne igazolható.

Ez hamis és veszélyes narratíva, a kiadvány célja pedig elsősorban az lehet, hogy az olvasót arra késztesse, a fennálló, a társadalom és a tudomány alapjait képező alapvetéseket megkérdőjelezze, beleértve például a kiválasztáskor érvényesülő versenyelvet – ez egyértelműen az erőltetett egyenlősítés, Kelet-Európában egyszer már megbukott kísérletére hajaz.