Külföld
Postai levélben bocsátották el Pozsonyban a kisebbségi kultúrák osztálya vezetőjét
„Sunyi döntés”

Az átszervezésről Zuzana Vicianová, a kulturális minisztérium szóvivője a Ma7.sk kérdésére azt mondta, hogy szó sincs megszűnésről, csupán átalakul az osztály, és a többpólusú politikák osztályának részeként fog működni, ez azonban a kisebbségi kultúrát, a magyarellenes éllel működő nyelvrendőrséget és a külföldi szlovákok részlegét fogja egybe. A portálnak utóbb nyilatkozott az egykori osztály hirtelen menesztett vezetője, Kún Kelemen Melinda (képünkön), aki a Ma7.sk-nak azt mondta, pár nappal július vége előtt kapta meg a munkaköre és ezáltal az állása megszűnéséről szóló miniszteri értesítést, méghozzá mindenféle előzetes jelzés nélkül, postai úton. Az átszervezés terveiről Kún Kelemen főnöke, Radoslav Ragač sem tudott, az osztályvezetőt négy hónap alatt nem fogadta az új kulturális miniszter. Kún Kelemen szerint a nemrég elhunyt, magyarbarát Vladimír Dolinay államtitkár halálával is összefüggésben lehet az osztály lefokozása, önállóságának megszüntetése. A volt osztályvezető úgy fogalmazott: Ki kell mondanom, hogy ez most egy „sunyi” döntés volt, ami már nem magyarázható a felkészületlenséggel.