Külföld
Egykori igazi „nagyágyúk” indulnak harcba a bukaresti főpolgármesterségért
Băsescu beindult

Míg a helyi szinten jobbközépnek nevezett pártok – a kormányt is vezető nemzeti liberálisok (PNL) és a csak alkalmilag nacionalista USR-Plus – végül közös jelöltet indítanak Nicușor Dan személyében, hogy nekigyürkőzzenek a szociáldemokrata (PSD-s) Gabriela Firea leváltásának, közben két régi motoros is leállította szebb napokat látott chopperét a városháza előtt: Traian Băsescu volt államfő (képünkön) és Victor Ponta volt miniszterelnök. Jobban mondva, a régi közös motorok alkatrészeiből tákolt saját járművekről van itt szó, hiszen mindketten, kiválva egykori pártjaikból, saját pártot alapítottak. Băsescu a szélsőjobbos Népi Mozgalom Pártja (PMP), Ponta a baloldali Pro Romania párt színeiben indulhat a főváros vezetéséért, legalábbis erről ír a bukaresti liberális Adevărul című lap tegnapi számában, terjedelmes cikket szánva a két egykor volt erős embernek. A lap szerint még egyikük jelölési szándéka sem hivatalos – elvégre az sem teljesen kizárható, hogy csupán a pártjukra irányuló reflektorfény kedvéért és a sajtófigyelemért indulnának a posztért, amelyre a jelen támogatottságuk mellett szinte kizárt, hogy esélyük lenne. Az Adevărul szerint ettől függetlenül a PNL különféle tisztségek ígéretével próbálja megvásárolni Băsescu távolmaradását, hiszen értékes jobboldali szavazókat vihet el az esélytelen veterán az amúgy sem rózsás helyzetben lévő kormánypárttól – eső után köpönyeg, ha már az egyezkedésbe nem vonták be a PMP-t. A Pro Romania és a PSD pedig megpróbált ugyan egyezkedni, mindhiába.