Külföld
Nő a nyomás az olasz szigeteken
A baloldali kormány a Salvini-féle biztonsági és migrációs csomag eltörléséről tárgyal

Lampedusa polgármestere, Salvatore Martello elrendelte a kis dél-olasz szigeten található hotspot bezárását. A száz főre tervezett migránsközpontban ezer személyt helyeztek el eddig. A polgármester úgy döntött, a tábort nem lehet tovább terhelni, a körülmények már jelenleg is kritikusak. A bezárást követően érkezők a Favaloro kikötőben, a szabad ég alatt tartózkodnak.
Nello Musumeci, Szicília kormányzója már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy a sziget a fékezhetetlen migránshullám következtében az összeomlás szélén áll, és a vészhelyzet kihirdetését kérvényezte Giuseppe Conte kormányfőtől. Az elmúlt hetekben kétszázötven migránshajó kötött ki a sziget partjainál, ötezer migránssal a fedélzetén.
A szicíliai Agrigento prefektúrája el is kezdte az ottani hotspot kiürítését és keresi az átköltöztetési lehetőségeket. A táborban uralkodó körülmények továbbra is komoly aggodalmakra adnak okot. Lehetetlen a fertőzések megelőzéséhez szükséges távolság betartása, a szabad ég alatt is alszanak emberek. A táborból kiszökő fertőzött bevándorlók a helyi közösség egészségét is veszélybe sodorják, és újabb korlátozásokra adhatnak okot.
A baloldali kormány eddig öt tartományban helyezett el az elmúlt hónapokban Lampedusára érkezett, koronavírussal fertőzött bevándorlókat. Eddig Toscana, Piemonte, Basilicata, Lazio és Molise tartományok biztosítottak az elhelyezésre alkalmas épületeket, de az ország teljes területén folytatódik a befogadásra megfelelő létesítmények feltérképezése.
A belügyminisztérium a múlt héten ötödször tárgyalt a volt belügyminiszter, Matteo Salvini nevével fémjelzett biztonsági és migrációs csomag eltörléséről. Furcsa egybeesés, hogy ugyanazon a napon tette ezt, amikor a szenátus megvonta a Liga elnökének mentelmi jogát az Open Arms civil hajó ügyében. Az új rendelet a civil hajókra kiszabott büntetések teljes eltörlését, a humanitárius menedékkérelmek lehetőségének kiszélesítését és a befogadási rendszer újragondolását hozná.
A változtatásokról szeptemberben döntenek a minisztertanács tagjai. A tizenkét órán keresztül tartó tárgyalásokon felszínre kerültek a baloldali kormánykoalíciót még mindig megosztó kérdések a civil hajókra kiszabott büntetések teljes eltörlésére vonatkozóan. Az Öt Csillag Mozgalom egy része nem ért egyet a civil hajók szankcióinak eltörlésével.