„Az előrelépés halvány szikrája sem látszik”

– Úgy hírlik, összeül valamiféle szlovák–magyar vegyes bizottság, nem egy embertől úgy hallottam, hogy a Beneš-dekrétumok ügyében zajlanak tárgyalások a pozsonyi kormánnyal. Mi igaz mindebből?

– Kezdjük a legelején. A Beneš-dekrétumok kapcsán a szlovák álláspont világos és változatlan: megtörtént, nem minősítik, a dekrétumok maguk pedig a szlovák jogrend részei. A már elvett ingatlanok visszaadása sosem került szóba, most sem. Jelenleg egy ponton tapasztaltunk valamiféle nyitottságot, a Pozsony környéki autópálya-körgyűrű építési területein egyes földdaraboknál, ahol valamilyen hiba csúszott a negyvenes évek államosítása során az eljárásba, akár a dekrétumok, akár a későbbi kormányrendeletek és parlamenti döntések alapján történt – fiktív névvel, rossz címmel és hasonló pontatlanságokkal történt az eljárás – ott már nem állt bele az állam abba, hogy az 1945-ös elkobzási jogszabályoknak mindenáron érvényt szerezzen 2020-ban.

– Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Azt, hogy a mezőgazdasági minisztérium – amelyhez a földhivatal tartozik, ahová befutott az autópályaépítő vállalat kérése, hogy adja ki a listáját azoknak, akiknek az ottani telkeik után járó pénzt ki kell fizetni – lehetővé tette, hogy az érintett tulajdonosok elviekben kaphassanak kártérítést. Ők egyébként főleg egykori magyar és német pozsonypüspöki lakosok. Ebben a kérdéses ügyben alakulhat meg egy feltáró bizottság, amelynek Magyarországról is érkezhetnek szakértői, hiszen számos dokumentum a magyar levéltárakban van, amelyek itt a bizonyítási eljárás során fontosak lehetnek. Emellett úgy tudom, hogy a közlekedési minisztériumhoz tartozó autópálya-kezelő vállalat is visszavonta a földalap felé indított kérését, amely arról szólt, hogy intézze el a belügyhöz tartozó járási hivataloknál, amelyek szintén dönthetnek kisajátítási ügyekben a gyorsított eljárás lefolytatásáról.

– Tehát kárpótlásról itt szó sincs, csak az anakronisztikus rablás leállításáról?

– Az előrelépés annyi, hogy az állam nem áll aktívan az elkobzások mellé, hanem rábízza erre a vegyes bizottságra, illetve, ha az nem tud dűlőre jutni, akkor a bíróságokra. Kicsi előrelépés ez, de egy minimális elvi szándékot feltételez legalább azzal kapcsolatban, hogy az 1945 után történt igazságtalanságokat nem lehet 2020-ban megismételni – bár nem lesz egyetlen szlovák politikus sem, aki ezt így felvállalja. A Beneš-dekrétumok eltörlésének kérdését viszont ez a kormány sem fogja vállalni. Ehhez az kellene, hogy legyen a parlamentben egy magyar erő, amelyik ezt szorgalmazza.

– Az MKP kétszer is volt kormányon. Miért nem sikerült akkor?

– Mert eleve azt a feltételt szabták a kormányba lépéshez a szlovák pártok, hogy három kérdést nem bolygatunk: a területi autonómiáét, a magyar egyetemét és a Beneš-dekrétumokét. A Mečiar-érában a túlélésről szólt a történet, nem a múlt revíziójáról: magyar iskolaigazgatókat bocsátottak el a kétnyelvű bizonyítványok miatt, megkurtították a kulturális intézmények támogatását, a szlovák nemzetépítés szolgálatába állították volna a magyar földrajz- és történelemoktatást. Tüzet kellett oltanunk, ehhez muszáj volt elfogadnunk a feltételeket. A 2002–2006-os ciklusban a három tabukérdésből egyet sikerült megoldani, a magyar egyetem kérdését, a másik kettő maradt hátra, aztán megszakadt a kormánytagságunk, végül kiestünk a parlamentből.

– De most talán kedvezőbb a politikai klíma minderre, nem?

– A kormány nyitottsága inkább csak a nyelvi jogok terén hozhat eredményt: mi nem használjuk az autonómia kifejezést, helyette a területi önkormányzatiságot szoktuk, mert az autonómia a szlovák politikum fejében véres polgárháborún keresztüli határmódosítást jelent. Ami Benešt illeti, a százötvenből egyetlen olyan szlovák képviselőt tudok mondani, aki támogatná a dekrétumok felülvizsgálatát. A politikum egésze nem érett még meg rá, ebben a kérdésben az előrelépés halvány szikrája sem látszik.