Külföld
Ismét beindult a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Az új szignók száma július 17-e óta már 2000 fölött jár, ami már most jobb ütemnek számít, mint ahogy az eleinte felemás támogatottságú kezdeményezés az első időszak első hónapjaiban tudta gyűjteni a támogató aláírásokat.
A koronavírus-járvány miatt méltányosan kitolt új határidő egyébként november 7-e, eddigre kellene összegyűjteni nem csak az egymillió szignót – ami már megvan – de még legalább négy országból a hiányzó minimumszámokat, jelenleg viszont csak Svédország lépte át egyáltalán a 20 százalékát a kellő mennyiségű aláírásoknak (a kellő 15 ezer szignó 23,65 százaléka van meg), Ausztria és Németország pedig a 10 százalékát (16,98, illetve 14,24 százalékkal).
Mindettől függetlenül a kezdeményezés legitimitása tekintetében továbbra is szükség van magyarországi, romániai és szlovákiai aláírásokra, noha a minimumszámokat itt már többszörösen sikerült meghaladni. A kettős állampolgárok számára lapunknak korábban Dabis Attila szolgált jótanáccsal, mondván, ha olyan országban érvényes a másik állampolgárságuk, ahol nincs meg a minimumszám, inkább azokkal az adatokkal írják alá a kezdeményezést.