Külföld

A New York Times és a rabszolgatartó múlt

Trump kiállt a konföderációs zászló mellett

Megvétózhatja a védelmi költségvetést, ha megváltoztatják a konföderációs tábornokokról elnevezett amerikai katonai támaszpontok neveit – jelentette ki az amerikai elnök a Fox televízióban vasárnap sugárzott interjúban.

A New York Times és a rabszolgatartó múlt
Fotó: AFP/Getty/Drew Angerer

A támaszpontok neveinek megváltoztatásával összefüggésben a riporter felvetette, hogy a konföderációs zászlót sokan a feketékkel szembeni fajgyűlölet és a rabszolgatartó korszak jelképének gondolják. Trump kifejtette: akinek van ilyen zászlója, az büszke rá, és nem a rasszizmussal hozza összefüggésbe, mert neki a „Délt jelenti”. Az interjúban Trump megpendítette azt is, hogy esetleg a koronavírus-járvány anyagi, gazdasági következményeit enyhítő újabb csomagtervet sem írja alá, abban az esetben, ha az nem tartalmazza a fizetésre kivetett adó csökkentését. Az elnök egyébként úgy vélekedett: a járvány fellángolása annak tudható be, hogy a korábbinál jóval több vírustesztet végeznek, s így több fertőzöttet regisztrálnak. Trump „hamisnak” nevezte a Fox televízió legutóbbi felmérésének eredményét, amely szerint messze lemarad kihívója, a demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden mögött. Kijelentette, hogy kampánycsapatának belső felmérései szerint ő vezet az ingadozó államokban. Időközben a New York Post hétvégi számának oknyomozó riportja kiderítette, hogy a The New York Times című liberális lapot tulajdonló Ochs-Sulzberger család felmenői között rabszolgatartók is voltak. Michael Goodwin újságíró, aki a Fox televízió kommentátora is, cikkében azt írja, a Sulzberger család egyes tagjai az amerikai polgárháború idején a déli konföderációs erőket segítették. „Vajon nem kellene a Timesnak is előbb saját magán kezdenie a konföderációs múlt feltárását?” – tette fel a kérdést az újságíró.

Kapcsolódó írásaink