Külföld

„A Momentum a Magyarországot támadó holland miniszterelnök oldalára állt”

A Momentum vezető politikusai Magyarország helyett a liberális holland miniszterelnököt választották, aki a most zajló EU-csúcson Magyarországot támadja, és azt akarja, hogy büntessék meg hazánkat, és vegyék el a magyaroknak járó uniós forrásokat - írta hétfőn Facebook-oldalán Menczer Tamás.

„A Momentum a Magyarországot támadó holland miniszterelnök oldalára állt”
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára
Fotó: MH

 A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára úgy fogalmazott: gyalázatos, hogy Momentum sokadszorra a magyarellenes oldalra áll.

A Soros-családdal boldogan fényképezkedő, bevándorláspárti Mark Rutte jogállamiságról beszél, miközben Hollandiában a kormánya elhallgatta a bevándorlók által elkövetett súlyos, erőszakos bűncselekményeket - mutatott rá a politikus.

Menczer Tamás hozzátette: a Momentum fiatalos lendülettel dolgozik, a baj csak az, hogy Soros György irányítása mellett, és folyamatosan a magyar emberek ellen.

„Most is az idegen érdekeket választották, ahogy tették ezt korábban is, hiszen a román és a szlovák választási kampányban is a magyarok ellen dolgoztak, a napokban pedig már arról beszéltek, hogy a 60 év felettieknek és a vidékieknek nem kellene szavazniuk” - emlékeztetett a balliberális párt korábbi botrányos megmozdulásaira az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom