Külföld
Megtámadhatják a lengyel elnökválasztás eredményét
A vesztes Polgári Platform elnöke szerint a jelöltek nem indultak egyenlő esélyekkel

A párt elnöke, Borys Budka szerint a szavazást jól bonyolították le, de a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje, Andrzej Duda és a PO vezette ellenzéki koalíció jelöltje, Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester nem részesült egyenlő mértékben az állami támogatásokból, és nem szerepelhetett ugyanannyit a közszolgálati médiában, így „a helyzetük nem volt egyenlő”. A TVN24 nevű kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjújában Budka leszögezte: ha most figyelmen kívül hagyják a szabálytalanságokat, a következő választások ennél is részrehajlóbbak lesznek.
A pártelnök ugyanakkor kétli, hogy a követeléseiket teljesítik. Grzegorz Schetyna, a PO volt elnöke mindazonáltal hétfőn úgy vélte, az eredmények tükrében el kell fogadniuk Duda győzelmét. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) közleményében bírálta az elnökválasztást megelőző negatív kampányt. A közlemény aláhúzza, hogy a miniszterelnök és a közszolgálati média Duda felé kifejezett támogatása „elmosta a határokat az állam és a párt között”.
Az eredmény megtámadása várható volt, Witold Waszczykowski volt lengyel külügyminiszter, jelenleg a PiS EP-képviselője lapunknak korábban arról nyilatkozott: olvasott sajtójelentéseket arról, hogy George Soros befolyásolni akarja az ellenzéket, hogy adjanak be óvást.