Külföld

Német érdekeltségek is meg akarták akadályozni, hogy Duda legyen a lengyel elnök

Német érdekeltségek a lengyel elnökválasztás előtt a sajtót is felhasználva kampányoltak Andrzej Duda jobboldali államfő ellenfele, Rafał Trzaskowski mellett. Ez pedig komoly diplomáciai csatához és nyilatkozatháborúhoz vezetett.

Német érdekeltségek is meg akarták akadályozni, hogy Duda legyen a lengyel elnök
Andrzej Duda a beavatkozások ellenére is megnyerte a lengyel elnökválasztást
Fotó: AFP/JANEK SKARZYNSKI

Ahogy Berlinben is inkább a vesztest vigasztalták, minthogy a győztesnek gratuláljanak, úgy a német sajtóban is elég határozottan kifejtették a lengyel elnökválasztást követően, mit gondolnak Andrzej Duda újabb győzelméről - írja a Magyar Nemzet négyrészes cikksorozatának második részében.

Florian Eder, a Politico újságírója egy hányós hangulatjelet biggyesztett Duda egy kijelentéséhez, amelyben egyébként a homofóbiával vádolt elnök azt magyarázta, jól kijött egy ismerős homoszexuális párral, mert rendesen viselkedtek. A Der Spiegel-es Susanne Beyer pedig rögtön a lényegre tért: hiába szavazott vasárnap 10,4 millió választópolgár Dudára, az EU majd helyrerakja Lengyelországot az elnök antidemokratikusnak tartott politikája miatt.

„Az EU-tagország közeljövője Duda győzelme miatt ugyan nem tűnik jónak, hosszú távon azonban ez még nem jelent semmit. Főleg, hogy az EU valóban nem tehetetlen. Vannak itt erős hangok, amelyek a lehetséges támogatási pénzeket a jogállamisághoz akarják kötni” - írta ­Beyer. A huszonhét EU-tagállam közül a közös uniós kassza legnagyobb befizetője egyébként Németország, a legnagyobb kedvezményezettje Lengyelország. Szóval itt euró ­tízmilliárdokról van szó.

Ez pedig csak az egyik eleme annak a számos egyenlőtlenségnek, amely a német-lengyel kapcsolatrendszert jellemzi.

Varsó ugyanis függ a német uniós pénzektől; Lengyelországban - beleértve a médiát is - érdemi német tőkebefektetések vannak; lengyel dolgozók százezrei függenek németországi munkahelyeiktől; továbbá a második világháborús szerepekből adódóan pedig Varsó léphet fel kárigénnyel Berlinnel szemben.

Ezek az egyenlőtlenségek elég hangsúlyosan jelentek meg a lengyel választási kampányban, ráadásul ezek azt is eredményezték, hogy a német érdekeltségek rendre Duda ellenfele, Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester mögött sorakoztak fel.

Ez pedig diplomáciai vitához is vezetett: a Duda-ellenes hangvételű német tudósítások miatt Szymon Szynkowski vel Sęk külügyminiszter-helyettes a hivatalába kérette Steffen Seibertet, Angela Merkel kancellár szóvivőjét, aki természetesen azt bizonygatta, hogy Berlin „magától értetődően” nem befolyásolja a lengyel választási kampányt.

Duda egyébként két esetben kelt ki a német sajtó ellen. Az egyik ilyen azt követően történt, hogy Philipp Fritz a Die Weltben azt írta, Trzaskowski megfelelőbb elnök lenne Németország számára, mivel „kevésbé konfrontatív hangot ütne meg”. Például szkeptikusan áll hozzá a világháborús kártérítéshez, ami Fritz szerint problematikus kérdés Berlin és Varsó között, és ugyan a háttérben van, de gyorsan megmérgezheti a két ország viszonyát. Magyarul a németek nem akarnak annyit fizetni, mint amennyivel a lengyelek megelégednének.

Duda Fritzcel kapcsolatos szavai Berlinben is komoly visszhangot váltottak ki, a német elit és a Riporterek Határok Nélkül szervezet is a sajtószabadságra hivatkozott.

Mint ismert, a Dudát is támogató, jobboldali Jog és Igazságosság 2015-ös hatalomra kerülése óta terítéken van a kérdés, lehet-e számszerűsíteni a náci Németország által okozott világháborús károkat. Az ügy most, az elnökválasztás után még inkább előtérbe kerülhet. Berlin azonban eddig minden kártérítési igényt kategorikusan visszautasított, 2017-ben újra kijelentve: a kérdést már rendezte, sőt 1953-ban Varsó lemondott minden további követelésről.

A varsói ellenérv szerint azonban a Lengyel Népköztársaság akkoriban nem volt szuverén ország, a szovjetek tartották megszállás alatt, és a szintén a szovjet érdekszférába tartozó Német Demokratikus Köztársaság javára mondott le a kártérítés egy részéről. Itt egyébként ugyancsak euró tízmilliárdokról van szó.

A másik esetben a konzervatív, családi értékekre építő Duda még élesebben kelt ki a személyét érintő támadások ellen. A Ringier Axel Springer Polskához, a hazánkban is ismert svájci-német médiakonszern lengyel leányvállalatához tartozó Fakt bulvárlap a címlapján vádolta meg Dudát azzal, hogy kegyelmet gyakorolt egy pedofil elítélt esetében. Holott a férfi már letöltötte börtönbüntetését, az elnök csak hatályon kívül helyezte a bíróság által elrendelt távolságtartási végzést, az elkövető már felnőtt áldozatának kérésének eleget téve.

„Ez könyörtelen, piszkos kampány, és most személyesen ellenem irányul. A németek akarnak Lengyelországban elnököt választani? Aljasság, ezzel nem tudok egyetérteni”

- fakadt ki Duda.

A Fakt egyébként ugyanaz a lap, amely nemrég bocsánatkérést követelt a kormánypárti magyar médiától, amiért az felhánytorgatta Donald Tusk lengyel politikus, európai néppárti elnök nagyapjának világháborús múltját. Előzőleg Tusk Carl Schmitt-tel, a nácizmusban is szerepet vállalt német ideológussal állította párhuzamba Orbán Viktor kormányfőt. A wPolityce lengyel kormánylap szerkesztői akkor elhatárolódtak a Fakttól, és Tuskról szólva rámutattak:

„A volt lengyel miniszterelnök az EU főbb politikai döntéshozóinak, köztük Berlinnek az igényeit elégíti ki.”

Felemlegették a bulvárlap tulajdonosi hátterét is: „Ráadásul a német-svájci csoport tulajdonában lévő újság csak olajat önt a tűzre. Valószínűleg ügyesen kigondolt, ám jól átlátható művelettel van dolgunk.”

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom