Külföld
Békésebben folytatódtak a belgrádi tiltakozások
Ülőtüntetés
A korábbiaknál azonban jóval békésebb volt a rendezvény – emlékezetes, a parlamentet többször is megostromolta a tömeg, legutóbb pénteken, amikor kövekkel és más tárgyakkal dobálták meg a rendfenntartó erőket. Ezen a tüntetésen legfeljebb ezren voltak, és ülve tiltakoztak. A huligánokat, akik a hét elején is erőszakos cselekményeket produkáltak, a rendőrök igazoltatták, többeket el is vittek közülük. A tiltakozások azután törtek ki, hogy kedden az elnök bejelentette, hogy kijárási tilalmat készülnek bevezetni a hétvégén a koronavírus elleni küzdelem, a járvány megállítása érdekében. A tüntetőket a szerb belügy azzal vádolta, hogy lényegében puccskísérletet készítenek elő, azt viszont nehéz lenne megállapítani, hogy kinek az érdekében, lévén a tüntetők az ellenzéki politikusokat is elkergették, akik meg akarták lovagolni a tüntetés hullámait.