Külföld
Kétszer annyi pénzt önt George Soros a Trump elleni harcba, mint négy éve
Demokrata képmutatás
A portál cikke szerint Soros, valamint a hozzá köthető különböző szervezetek eddig negyvenmillió dollárt költöttek a Demokrata Párt támogatására a novemberi elnökválasztás kampányában, ez pedig már most kétszer annyi, mint amennyit a 2016-os választásra költött a milliárdos. Liberális donorok csoportja – amelynek Soros is része – sok millió dolláros támadást indított, reklámkampányokkal célozzák meg azokat az ingadozó – azaz sem a republikánusok, sem a demokraták által előre nem borítékolható – államokat, hogy elérjék azokat a mérsékelt konzervatívokat, akik öt éve Trumpra szavaztak, de nem lehetetlen eltéríteni őket. A portál úgy fogalmazott: a demokraták képmutató retorikát folytatnak, hiszen miközben nyilvánosan ellenzik, hogy „sötét pénzek” áramoljanak politikába, ők maguk óriási támogatásokat fogadnak el milliárdosoktól.