Külföld

Világszerte újra szigorításokat vezetnek be a járvány miatt

Szerbiában mégsem rendezik meg az idén a nagy zenei fesztiválokat, ismét vesztegzár alá került Melbourne, Szlovénia újra betilthatja a tíz főnél nagyobb összejöveteleket. Iránban még soha nem haltak meg egy nap alatt ilyen sokan a járvány miatt.

Világszerte újra szigorításokat vezetnek be a járvány miatt
A koronavírus terjedése miatt ismét vesztegzár alá került kedden Ausztrália második legnagyobb városa, Melbourne
Fotó: AFP/William West

Iránban a koronavírus-járvány kezdete óta nem haltak meg egy nap alatt olyan sokan, mint hétfőről keddre, amikor 200-an hunytak el - adta hírül az ország egészségügyi minisztériuma. Ezzel a ragály halottjainak száma keddre 11 931-re emelkedett. Az utóbbi 24 órában 2637 újabb, bizonyítottan koronavírusos fertőzöttet jegyeztek fel a perzsa országban, közülük 1455-en kerültek kórházba.

Iránban a kórokozó február 19. - az első eset jelentése - óta eddig csaknem negyedmillió lakost fertőzött meg bizonyítottan, közülük 207 ezer már meggyógyult, 3270-en ugyanakkor válságos állapotban vannak.


Mégsem rendezik meg az idén a nagy szerbiai zenei fesztiválokat

Korábban augusztusra halasztották, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, végül meg sem tartják az idén a nagy szerbiai zenei fesztiválokat.

A szervezők közös közleménye szerint a megszokott formában nem tudnák megtartani az újvidéki Exitet, a belgrádi Beer Festet, valamint a nisi Nishville Jazz Fesztivált, ezért inkább elhalasztják azokat.

Hozzáfűzték, lehet, hogy valamilyen jelképes formában, néhány száz fő részvételével megemlékeznek a fesztiválról, a korábbi években megszokott többezres vendégseregre és többtucatnyi fellépőre azonban ezúttal nem lehet számítani.

Emellett tizenhét szerbiai településen rendeltek el rendkívüli helyzetet, ami lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy korlátozó intézkedéseket vezessenek be, például betiltsák az éjszakai szórakozóhelyek működését, vagy pénzbüntetést rójanak ki azokra, akik nem tartják be a szabályokat.

Szerbiában egy nap alatt 16 131-ről 16 420-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn hat újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 317-re nőtt.

Koszovóban az utóbbi 24 órában 3508-ról 3703-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A kis, balkáni államban egy nap alatt korábban még nem jegyeztek ennyi új esetet. Négy halálos áldozata volt a Covid-19-nek az utóbbi 24 órában, ezzel 79-re nőtt a halottak száma.

A Koha Ditore című napilap felhívta a figyelmet arra, hogy az Avdullah Hoti vezette kormány ugyanazt a hibát követi el, amely miatt az Albin Kurti vezette kabinet megbukott, vagyis szükségállapot bevezetése nélkül hoz alkotmányellenes korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány kezelése érdekében. A lap emlékeztetett arra, hogy ilyen intézkedéseket csak a parlament hozhatna, a kormány csak akkor korlátozhatja például az állampolgárok szabad mozgását, ha előtte szükségállapotot vezetett be, de ahogyan Albin Kurti, úgy Avdullah Hoti is elutasítja ezt a lehetőséget.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van
Továbbra is szükséges az óvintézkedések betartása
Fotó: AFP/Yasin Ozturk

Észak-Macedóniában hétfőről keddre 7046-ról 7124-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt öten haltak bele a Covid-19 szövődményeibe, és ezzel 346-ra nőtt a halálos áldozatok száma. Az egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az ország már készül a koronavírus-járvány őszi hullámára, több kórházat is felkészítettek nagyobb számú beteg befogadására, és ideiglenes járványkórházak felállítását is tervezik.

Montenegróban egy nap alatt 781-ről 841-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában nem volt halálos áldozata a vírusnak, így a halottak száma 14 maradt.

A podgoricai kormány döntése értelmében egyelőre egy hétre ismét bezártak az óvodák, a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét pedig korlátozták.

Bosznia-Hercegovinában keddre 5380-ról 5442-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Egy nap alatt nyolcan haltak bele a Covid-19 betegségbe, így a halálos áldozatok száma 199. Járványügyi szakértők szerint biztató adat, hogy míg vasárnapról hétfőre még 141 új fertőzöttet regisztráltak, hétfőről keddre már csak 62-őt.


Ismét vesztegzár alá került Ausztrália második legnagyobb városa, Melbourne

A koronavírus terjedése miatt ismét vesztegzár alá került kedden Ausztrália második legnagyobb városa, Melbourne.

A döntést, amelynek hatálya a város 4,9 millió lakosára terjed ki, órákkal azelőtt jelentették be, hogy - száz év óta először - lezárták a határt Új-Dél-Wales és Victoria állam között. Ez utóbbi fővárosa Melbourne.

A városban éjféltől mindenkinek otthon kell maradnia, leszámítva, ha munkába, iskolába, bevásárolni vagy orvosi vizsgálatra megy. Az éttermekből, kávézókból és bárokból csak elvitelre lehet ételt rendelni, a sporttermek és fodrászatok bezárnak. A családi rendezvényen részt vevők számát korlátozták, egyben meghosszabbították a jelenlegi iskolai szünetet.

Daniel Andrews, Victoria állam kormányfője a tévében is közvetített keddi sajtóértekezletén a korlátozást megterhelőnek, de szükségszerűnek nevezte. Andrews már a hét végén, a kór ismételt megjelenése miatt elrendelte Melbourne 30 külterületén a távolságtartás ismételt bevezetését, valamint kilenc toronyházban a teljes vesztegzárat.

Objektum doboz

Az Új-Dél-Wales és Victoria állam közötti határ lezárásról hétfőn döntöttek, válaszul a koronavírusos megbetegedések gyors emelkedésére Melbourne-ben. A lezárt határt katonák és rendőrök ellenőrzik. A forgalmas határszakaszt, amely több ezer kilométer hosszú és könnyen átjárható, legutóbb 1919-ben, a spanyolnátha-járvány idején zárták le. A határsértőkre nemcsak szigorú pénzbüntetés, hanem börtön is vár. Ha valaki engedély nélkül lép át a határt átszelő 55 forgalmas úton, amelyet ingázók, iskolába járók, kereskedelmi szállítók használnak naponta, akár 7700 amerikai dollár (2,3 millió forintnyi) összegű pénzbírságot és félévi börtönt kockáztat.

A határvárosokban élők napi engedélyeket kapnak majd, bár az engedélyeztető rendszer még nem áll készen. Kevin Mack, Albury határváros polgármestere azt mondta, hogy mintegy 50 ezer jármű forgalmára lehet számítani naponta Új-Dél-Wales oldalán, rémálom lesz mindenki számára ekkora tömeget ellenőrizni.

A határlezárás komoly csapás mér azokra az ausztrál reményekre, hogy sikerül lassítani a gazdasági válság súlyosbodását az országban, ahol jórészt már feloldották a márciusban elrendelt távolságtartási szabályokat. A kereskedelemben, a belföldi turizmusban, a sportokban is komoly fejtörést okoz majd a két keleti parti állam közötti határzár.

Az Ausztráliában regisztrált 199 új fertőzéses eset közül 191 Victoria államban történt - jelentették be kedden a hatóságok.

Ausztráliában eddig 8800 fertőzöttet regisztráltak, 106-an meghaltak a kórban. Bár ez a szám jóval kevesebb más államokéhoz képest, a Melbourne-ben kialakult járványkitörés nagyon aggasztja a hatóságokat.


Szlovénia ismét betilthatja a tíz főnél nagyobb összejöveteleket

Amennyiben tovább romlik Szlovéniában a helyzet, és nem csökken az új koronavírussal fertőzöttek száma, a kormány ismét betilthatja a tíz főnél nagyobb összejöveteleket - közölte Jelko Kacin kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Mario Fafangel, a népegészségügyi intézet fertőző betegségekkel foglalkozó központjának igazgatója elmondta: az elmúlt két hétben 9,85 főre emelkedett a százezer lakosra vetített fertőzöttek száma az országban, ami eléri azt a küszöböt, amelyet Szlovénia más országokkal szemben állított mércéül.

Ljubljana úgynevezett sárgalistára teszi azokat az uniós országokat, ahol ez a mutató eléri a tízet, és ezen országokból a Szlovéniába való beutazáshoz 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér. Ezen a listán szerepel a múlt hét óta Horvátország, Franciaország és Csehország is. A nem uniós állampolgároknak Szlovéniában két hét karanténba kell vonulniuk.

A kabinet által közzétett legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 23 újabb esettel 1739-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Új halálesetet ugyanakkor nem regisztráltak Szlovéniában, a járvány halálos áldozatainak száma így 111 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 12-en vannak kórházban, közülük senkit nem ápolnak intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban a válságstáb jelentése szerint hétfőn 52-vel nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3272-öt, és nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 113 maradt. A fertőzések száma múlt pénteken még elérte a 96-ot, ilyen számú napi esetet utoljára április 1-jén jegyeztek az országban. A diagnosztizált betegek közül 89-en vannak kórházban, közülük öten lélegeztetőgépen. Az aktív betegek teljes száma 930.

Vili Beros egészségügyi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a legnagyobb problémát a családi összejövetelek okozzák. Esküvőkön, keresztelőkön és más nyilvános rendezvényeken fertőződnek meg az emberek - tette hozzá.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója elmondta: ellenőrzés alatt tartják a vírus terjedését, és megpróbálják még egyértelműbben figyelmeztetni az állampolgárokat az intézkedések betartására, ha pedig a lakosok ezt nem teszik meg, a hatóságok fontolóra veszik a szigorúbb intézkedések bevezetését.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.


Meghaladta világszerte a 11,6 milliót a fertőzöttek száma

Kedd este világszerte 11 679 808 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 539 764 volt, a betegségből 6 336 732-en gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

A legtöbb fertőzöttet továbbra is az Egyesült Államokból jelentették, 2 948 397-et, a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak száma 130 546, a betegségből 924 148-an gyógyultak meg. Hétfőn Kaliforniában egyetlen nap alatt több mint nyolcezer új fertőzöttet diagnosztizáltak, így 8516 új fertőzöttel együtt 273 418-ra emelkedett a koronavírusos kaliforniaiak száma.

A második legtöbb fertőzöttet és halálesetet - 1 623 284-et illetve 65 487-et - továbbra is Brazíliában tartják nyilván. A vírus jelentőségét határozottan lekicsinylő Jair Bolsonaro brazil elnök kedden bejelentette, hogy pozitív lett a vírustesztje, miután előző nap lázas volt, de a tüdeje tiszta. Negatívnak bizonyult viszont kedden Andrés Manuel Obrador mexikói elnök koronavírustesztje keddi washingtoni látogatásának küszöbén. „Megcsináltattam a tesztet, mert ez a felelősségem, mielőtt Donald Trump elnökkel találkozom” Washingtonban - mondta Obrador.

Olaszországban keddre 30 új halálesetet és 138 új fertőzöttet jelentettek. A járvány kezdete, február 20. óta 34 899 ember halt meg a Covid-19-betegségben, jelenleg az aktív fertőzöttek száma 14 242. Olasz orvosi kutatások szerint a koronavírus agresszívabb, gyorsabban terjedő törzse Németországból érkező kamionokkal jutott be a lombardiai Bergamo ipari térségébe, ahol eddig a legmagasabb halálozási arányt regisztrálták a világon.

Pénzjutalmat kap minden csehországi egészségügyi dolgozó, aki a koronavírus-járvány idején a kórházakban dolgozott. A kormány erre a célra mintegy tízmilliárd koronát (135 milliárd forint) különít el.

Románia az eddigi 22-ről 44-re bővítette a koronavírus-járvány szempontjából „zöld zónának” tekintett országok listáját: az ezen szereplő államokból érkező utasokat keddtől kezdődően nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba.

A legtöbb európai kisebbség nem kap megfelelő anyanyelvi tájékoztatást a koronavírusról - derült ki abból a március és június között készült felmérésből, amely 25 európai ország 43 nemzeti kisebbségének és nyelvi csoportjának válaszait tartalmazza. A felmérést Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kezdeményezte.

Ukrajnában a múlt heti emelkedés után csökkent a fertőzöttek napi száma. Keddre 564 új fertőzöttet jelentettek, így 49 607-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Belehaltak a betegségbe 1283-an, míg 22 193-an meggyógyultak. Jelenleg 13 243 beteget ápolnak kórházban, 415-en vannak lélegeztetőgépen.

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 6311-gyel 694 230-ra emelkedett. Az aktív esetek száma 3381-gyel 219 856-ra csökkent. A halálozások száma 198-cal 10 494-re, a gyógyultaké pedig 9551-gyel 463 880-ra emelkedett.

Törökországban alig mérséklődött a fertőzés terjedésének üteme, az előző napi 1086 után kedden 1053-mal emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, 207 897-re.

A járvány miatt fertőtlenítik Szaúd-Arábiában azokat a köveket, amelyekkel a mekkai zarándoklat során a hívők rituálisan megdobálják Minában a sátánt jelképező oszlopokat. A 33 milliós Szaúd-Arábiában eddig 213 ezer fertőzöttet regisztráltak, a Covid-19 betegségbe közel kétezren haltak bele.

Indiában meghaladta a 20 ezret a járvány halálos áldozatainak száma kedden, miközben a fertőzöttek száma is újra emelkedni kezdett a korlátozások enyhítését követően.

Kapcsolódó írásaink