Külföld

Koronavírusos a brazil elnök

Pozitív lett a koronavírus-tesztje Jair Bolsonarónak, Brazília elnökének, ezt ő maga jelentette be kedden.

Koronavírusos a brazil elnök
Koronavírusos Jair Bolsonaro, Brazília elnöke
Fotó: AFP/Sergio LIMA

A brazil elnököt azért tesztelték, mert mutatkoztak nála a Covid-19 betegség tünetei, mint például a magas láz - írja a Fox News.

„Jól vagyok, minden normális. Sőt még sétálni is tudnék, de az orvosok ezt nem tanácsolták” - mondta Bolsonaro a sajtótájékoztatón. Kijelentette, hogy ezentúl a lehetőség szerint videokonferenciák segítségével dolgozik.

Brazíliában március óta nő a fertőzöttek száma, több mint másfél millió beteget regisztráltak már - ezzel az Egyesült Államok után ott a legnagyobb az érintetettség -, és eddig 65 ezren vesztették életüket a vírus miatt.

Március végén egy televíziós beszédében Jair Bolsonaro határozottan lekicsinyelte a vírus jelentőségét. Az elnök „kis meghűlésnek” titulálta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegséget.

„Tekintettel a sportos életmódomra, akkor sem kellene aggódnom, ha elkapnám a vírust. Nem éreznék semmit. A legrosszabb esetben olyan lenne, mint egy kis influenza, egy kis nátha” - jelentette ki márciusban.

Kapcsolódó írásaink