Külföld

Kulturális öngyilkosság és józan magyar válasz

Túlzók és egyoldalúak a koronavírus-törvényt ért bírálatok Christian Schmidt bajor konzervatív képviselő szerint

Továbbra is sűrűn cikkezik a magyarországi eseményekről a nemzetközi sajtó. Szaporodnak a támogató hangok, de még mindig a balliberális támadások a hangosabbak.

A magyar kormánnyal szembeni európai bírálatok igazságtalan túlzásaira mutatott rá Christian Schmidt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) képviselője a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikkében. „Az Orbán Viktort és pártját, a Fideszt érő kritika nem új keletű – néha jogos, néha viszont inkább szitkozódó, mint megalapozott”, írta Schmidt, aki szerint politikai reflexből ítélték meg szigorúbban a magyar koronavírus-törvényt. Rámutatott, az Európai Néppártban sok különféle álláspont létezik, a nyugati, individualista társadalomkép pedig néhány új tagállamnál nem működik, az erről szóló párbeszédet pedig megnehezítik a pártcsalád tagjai elleni médiakampányok, valamint az olyan kifejezésekkel való dobálózás, mint az „illiberális demokrácia”. Hangsúlyozta, az értékvita elengedhetetlen a Néppártban, és minden oldalról konstruktivitást, valamint empátiát igényel.

A magyar kormánynak a nyugati balliberális tendenciákra adott józan válaszát méltatta a The Imaginative Conservative oldalán megjelent cikkében Joseph Pearce. A szerző kiemelte a magyar családtámogatási politikát is. „Ahogy a globalizmus napirendje a hipergazdag plutokraták és marxista közkatonák tevékenysége nyomán pontról pontra teljesülni látszik, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy az erre a kulturális öngyilkosságra adott egészséges válaszai miatt a magyarok nevetnek majd utoljára” – fogalmazott.

Pearce cikkének hangneme éles ellentétben áll azzal, amit a hazánkról szóló cikkekben megszokhattak a nyugati sajtó olvasói. A napokban Kim Lane Scheppele vádolta azzal a kormányt, hogy nemzetközi támadások áldozatának állítja be magát. Ez azért is sajátos, mert az amerikai alkotmányjogász 2010 óta folyamatosan bírálja a kormányt, cikkeiben pedig a jogállamisági eljáráshoz vezető Sargentini-jelentésre is hivatkozik. Scheppele az Euractivon hazugsággal vádolta Varga Judit igazságügyi minisztert, aki ugyanazon portálon cáfolta korábban a koronavírus-törvénnyel kapcsolatos csúsztatásokat és hazugságokat.

Szintén a napokban publikált egyoldalú cikket a magyar médiahelyzetről az Index ügye kapcsán a francia RFI. A Courrier d’Europe centrale pedig annak kapcsán közölt egy rövid kirohanást, hogy a nemzeti konzultációt hirdető plakátokon mindenki fehér bőrű. A szerző szerint ebből levonható a következtetés, hogy a magyar jobboldal nem tekinti a cigányságot a nemzet részének.

Orbán: Tisztességes uniós büdzsére van szükség

Videókonferencia keretében egyeztetett tegnap Orbán Viktor kormányfő Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével a július 17–18-i EU-csúcs előkészítéséről. Orbán hangsúlyozta, Magyarország érdekelt abban, hogy fair, tisztességes költségvetése legyen az Európai Uniónak, de a jelenleg asztalon lévő javaslat távol áll ettől. „Az nem történhet meg, hogy a gazdagabb tagországok több támogatást kapjanak, mert ez ellentétes lenne az európai értékekkel” – nyomatékosította. Várhatóan több fontos találkozója is lesz ebben a hónapban a magyar kormányfőnek. Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes tegnap az Interfax ukrán hírügynökségnek azt mondta, várhatóan e hónap végén lesz Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő találkozója. Folynak az előkészítő tárgyalások, az oktatási törvényről még nincs egyezség.
(ŐM)

Kapcsolódó írásaink