Külföld

Újabb amerikai katonák érkezhetnek Lengyelországba

Ez nagyon erős jelzés Moszkvának – hangsúlyozta Donald Trump

Védelmi együttműködésről szóló megállapodást ír alá Lengyelország és az Egyesült Államok – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután lengyel kollégáját, Andrzej Dudát fogadta.

Újabb amerikai katonák érkezhetnek Lengyelországba
Andrzej Duda néhány nappal a lengyel elnökválasztás előtt látogatott el Trumphoz
Fotó: AFP/Saul Loeb

Egyik fél sem részletezte a megállapodás konkrétumait, és hogy mikor írják alá, de Duda mind az európai biztonság, mind Lengyelország nemzetbiztonsága szempontjából nagyon fontosnak minősítette a majdani egyezményt. A két ország biztonsági együttműködéséről szólva Duda úgy fogalmazott: „Ma új szakaszba léptünk, nevezetesen megnyílt a lehetőség arra, hogy több amerikai katona érkezzék országunkba”. Donald Trump kiemelte, nem kizárt, hogy Németországból irányítanak át fegyvereseket a lengyelországi állomány létszámának növelésére.

Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon a lengyelországi amerikai katonai jelenlét erősítése értékelhető-e Oroszországnak küldött jelzésként, Donald Trump igennel válaszolt: „Azt hiszem, hogy ezzel nagyon erős jelzést küldünk Oroszországnak.”

Trump ismételten megerősítette, hogy az Egyesült Államok csökkenti a Németországban állomásozó katonáinak a létszámát, mert az ottani állomásoztatással Washington túl nagy anyagi terheket visel, miközben Berlin dollármilliárdokat
fizet Oroszországnak energiáért.

Időközben a Fehér Ház bejelentette, hogy az amerikai elnök nem fog 14 napra karanténba vonulni, amikor New Jersey-be látogat, hiába követeli ezt meg az állam a fertőzött helyről, például Arizonából érkező emberektől. A Fehér Ház indoklása szerint az elnök nem civil, így rá nem vonatkozik a szabály.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom