Külföld

Szigorítanak egy német járásban

Súlyosbodik a járványhelyzet Güterslohban, ahol egy húsüzem több mint másfél ezer dolgozója kapta el a koronavírust

Visszaállítják a járványügyi korlátozásokat a németországi Észak-Rajna-Vesztfá­lia tartomány egyik járásában, miután több mint ezerötszáz ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal Rheda-Wieden­brück egyik húsfeldolgozó üzemében.

Armin Laschet tartományi kormányfő tegnap beje­lentette, hogy egyelőre június 30-ig állítják vissza Güterslohban a korábbi korlátozásokat, szükség esetén azonban tovább is érvényben maradhatnak az intézkedések. A döntés értelmében a járásban legalább a hónap végéig zárva marad a legtöbb üzlet, az óvodákat és iskolákat már az előző héten bezárták. Visszaállítják azt a szabályt is, hogy mindenki csak a vele egy háztartásban élőkkel tartózkodhat együtt a lakásán kívül. Armin Laschet bejelentette, hogy a szabályok betartatására Güterslohba irányítanak három rendőrszázadot. Mindemellett tömeges tesztelési program indul, amelyen a járás valamennyi lakosa ingyenesen részt vehet.

Az érintett üzem dolgozói között eddig 1553 fertőzöttet találtak. Elkapta a vírust huszonnégy olyan ember is, aki nincs kapcsolatban az üzemmel. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében karanténra kötelezték a húsfeldolgozó több mint 6400 dolgozóját, a családjukkal együtt.

Fertőzésgócok az ország más pontjain is kialakultak, Berlinben például több lakóépüle­tet karantén alá helyeztek csoportos fertő­zések miatt. Feltehetően az ilyen esetek miatt emelkedett a vírus reprodukciós rátája 2,76-ra a Robert Koch Közegészségügyi Intézet (RKI) közlése szerint. Ez azt jelenti, hogy minden 100 új fertőzött átlagosan 276 további embernek adja át a koronavírust. Az RKI ugyanakkor úgy véli, hogy nem tapasztalható általános, az ország egészére jellemző erősödés a járványban.

Az észak-rajna-vesztfáliai döntést követően a bajor kormány közölte, a tartományban működő szálláshelyek nem fogadhatnak olyan vendégeket, akik Gütersloh tartományból vagy olyan területről érkeznek, ahol magas a fertőzöttség. Kivételt jelentenek azok, akik friss, negatív koronavírusteszttel rendelkeznek.

Kapcsolódó írásaink