Külföld
Választásokat sürget Salvini
„Az olasz gazdaság újraindításhoz stabil kormányra van szükség”
A La Repubblicának nyilatkozva a bevándorlásellenes Liga elnöke úgy fogalmazott, Olaszország következő harmincéves programját készíti elő. A legfrissebb felmérések szerint továbbra is a Liga a legnépszerűbb párt, nyolc százalékponttal megelőzve a Demokrata Pártot – emlékeztetett.
Salvini szerint az elkövetkező hónapokban a jobbközép koalíciónak meghatározó szerepe lesz hatalmi viszonyok megváltozásában és az új államfő megválasztásában. Háláját fejezte ki Sergio Mattarella köztársasági elnök múlt heti nyilatkozatával kapcsolatban. Az államfő felhívta a figyelmet a bíróságok és a legfelsőbb ügyészség etikus munkájára. Mattarella a Salvinivel kapcsolatos igazságtalan ügyészi eljárással kapcsolatban nyilatkozott, amelynek kulcsszereplőjét, Luca Palamara ügyészt már eltávolították hivatalából.
Salvini bejelentette, a jobbközép erőkkel közösen részt vesz a Giuseppe Conte kormányfővel való tárgyaláson, amelytől mindeddig tartózkodtak. Továbbra is azt kéri az államfőtől, hogy az ősz folyamán választások legyenek, mert az ország megbénult gazdaságának újraindításához elengedhetetlen egy stabil kormány.
A napokban újra kikötött az olasz partoknál a Sea- Watch német civil hajó, fedélzetén 211 illegális bevándorlóval. Az újonnan érkezettek az Agrigento partjainál elhelyezett Moby Zaza hajón töltik a kéthetes karantént.
A hétvégén a szicíliai Pozzallo kikötőjébe érkezett a Mare Ionio civil hajó is, 67 migránssal a fedélzetén. Paolo Grimoldi, a Liga képviselője szerint a szicíliai bíróságnak vizsgálatot kellene indítványoznia a hajó kapitányával szemben illegális bevándorlás bűnrészességének gyanújával, mivel a Sea-Watch Málta vagy Tunézia partjait is választhatta volna. Ugyancsak kivizsgálást javasol azon miniszterekkel szemben is, akik semmit nem tesznek a jelenleg életben lévő törvények betartására.