Külföld

Mélyponton a francia rendőrség

Régóta minimális erkölcsi megbecsülés jellemzi az egyenruhások mindennapjait, a bevándorlók lakta külvárosok a törvényen kívül kerültek

Forrnak az indulatok Franciaországban is a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni amerikai tüntetések átgyűrűzése nyomán. A több tízezres, erőszaktól sem mentes tiltakozások, valamint a körülményeiket kifogásoló rendőrök utcára vonulásai egy több évtizedes probléma lenyomatai.

Mélyponton a francia rendőrség
Kórházi dolgozókat támogató demonstráción a rendőrök egy fotóst ütnek június 16-án
Fotó: AFP/Hans Lucas/Emmanuel Jacque

Június harmadikán az akkor még érvényben lévő gyülekezési tilalom ellenére több mint húszezren tüntettek a párizsi bíróság előtt a rasszizmus és a rendőri erőszak ellen, a megmozdulást egy 2016-os előállítást követően meghalt 24 éves fekete férfi, Adama Traoré családja szervezte. A tüntetők egy része megtámadta a rendőröket, barikádokat emeltek és gyújtogattak is, a rendőrök könnygázzal és gumilövedékkel válaszoltak.

A következő héten az egyenruhások vonultak az utcákra a rendőrellenes hangulat, valamint Christophe Castaner belügyminiszter nyilatkozatai miatt. Fabien Vanhemerlryck, az Alliance rendőri szakszervezet vezetője a belügyminisztérium előtt tartott beszédében azt mondta, „a rendőrség nem rasszista, a rendőrség demokratikus, nem ő választja a bűnözést, nem ő választja a bűnözés színét, hanem életeket ment függetlenül az egyének bőrének színétől”.

A szakszervezeti vezető arra reagált, hogy Castaner zéró toleranciát hirdetett a rendőri rasszizmussal szemben, ennek értelmében ezentúl automatikusan felfüggesztik a rendőröket rasszista cselekmények vagy kijelentések gyanúja esetén. Azt is bejelentette, hogy mostantól nem alkalmazható előállításkor az úgynevezett fojtófogás, ami Minneapolisban George Floyd halálát okozhatta. Később azonban Frédéric Veaux, az országos rendőrség igazgatója már azt mondta, amíg nem határoznak meg a szakemberek új technikát, továbbra is alkalmazhatják a fojtófogást, de mértékkel és óvatosan. Edouard Philippe miniszterelnök és Emmanuel Macron államfő egyébként – a rasszimus és a diszkrimináció elítélése mellett – jelezték, megbíznak a francia rendőrökben, akiknek az „elsöprő többsége nem tudná magát besározni”.

Egy férfi néz farkasszemet a sorfallal a rendőri brutalitás és rasszizmus elleni tüntetésen szombaton
Egy férfi néz farkasszemet a sorfallal a rendőri brutalitás és rasszizmus elleni tüntetésen szombaton
Fotó: AFP/Alain Jocard

A francia rendőrség alapvetően két témában szokta magára vonni a nemzetközi, így a magyar sajtó figyelmét is. Az első a külvárosok (banlieue-k) problémája, azoké a zömmel bevándorlók lakta negyedeké, amelyek már-már no-go zónának számítanak a rendőrség számára is. A rendőröket ellenségként kezelik a külvárosokban, az életük is veszélyben lehet, nem tudják úgy érvényesíteni a francia törvényeket, mint máshol – ez az alaphelyzete egyébként Laurent Obertone Magyarországon is nagy visszhangott kapott, Gerilla című regényének, amely a már most is jelen lévő problémákból vezet le egy polgárháborús disztópiát. A könyv annak dacára lett bestseller Franciaországban, hogy a mainstream média elhallgatta vagy támadta. A külvárosok törvényenkívülisége látványos volt a koronavírus-járvány alatt is – míg máshol páratlan szigorral tartatták be a korlátozásokat, a banlieue-kban zavartalanul folyt tovább a mindennapi élet.

A sárgamellényes tüntetések kapcsán is címlapra kerültek Európa-szerte a francia rendőrök: az utcákon folyt a vér, a vízágyúzás, a gumilövedék használata a 2006-os budapesti eseményeket idézte. A 2016-os munkaügyi törvény elleni lázongások óta a rendőrségi gyakorlat radikalizálódott, ezt a sárgamellényes tüntetések csak felerősítették. A rendőrség évek óta nem tudja kezelni az ilyen jellegű, kiszámíthatatlan tiltakozási formákat. A probléma azonban nem négy éve kezdődött: mivel a kilencvenes és a kétezres években nem voltak ilyen tömeges megmozdulások Franciaországban, csökkent a rendfenntartók száma is, és immár kisebb egységeket állítottak a városi erőszak elleni küzdelem élére, különösen a párizsi régióban. Mára azonban a tüntetések nagyobbak lettek, sőt, a tiltakozók közé keveredő csőcselék támadásai miatt lényegében városi zavargásokról beszélhetünk.

Megfigyelők szerint Franciaországban az utóbbi években a rendőri hivatást minimális erkölcsi megbecsülés jellemzi, mindemellett a felszereltség hiányára, a munkakörülmények elégtelenségére rengeteg a panasz – ahogyan a (tovább)képzések hiányára is. A szolgálati lakások mindössze három százaléka jut a rendfenntartóknak, akiknek mindennapos élménye, hogy megtámadják őket a nyílt utcán, fenyegető üzeneteket kapnak, melyekből gyakran a családjaik sem maradnak ki.

Kapcsolódó írásaink