Külföld
Phenjan a katonáiban hisz
Nem ül tárgyalóasztalhoz Észak-Korea az „ellenséges” Szöullal
A hadsereg közölte: bevonul Keszong határvárosba és a Gyémánt-hegység környékére, ahol Szöul és Phenjan közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg. Emellett katonai ellenőrzőpontokat állítanak fel a két országot elválasztó demilitarizált övezetben, és újrakezdik a rendszeres hadgyakorlatokat a határ közelében – tették hozzá a fegyveres erők.
Eközben egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő aláhúzta: kormányának most és a jövőben sem áll szándékában tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával a feszültségek elsimítása érdekében. Szöul felajánlotta, hogy különleges megbízottat küld Phenjanba a helyzet tisztázására, de Észak-Korea ezt elutasította. Dzsang Kum Csol a Koreai Munkapárt központi bizottságának tagja közleményében azt írta: a jelenlegi válságnak köszönhetően kiderült, hogy az ellenség ellenség marad. Kim Jon Csul dél-koreai országegyesítési miniszter felajánlotta lemondását. Az elmúlt hónapokban Észak-Korea szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, kedden pedig felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát, amelyet 2018-ban létesítettek. A múlt héten Észak-Korea ellenségnek kiáltotta ki Dél-Koreát, és fogadkozott, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol a dél-koreai aktivisták röpiratos kampánya miatt. A szöuli védelmi minisztérium figyelmeztetett: Phenjan drágán megfizet, ha katonai választ ad a válságra.