Külföld
Nyílnak az európai határok
Tájékoztatással és biztonsági intézkedésekkel is készülnek az uniós országok a turisták fogadására, de számolni kell a külföldi karantén lehetőségével

Egyre több európai ország nyitja meg a határait az idegenforgalom előtt a nyáron. Több ország esetében még számolni kell azzal, hogy hazatéréskor karanténba kényszerülünk, azonban egyre bővül azon országok sora is, amelyek esetében egyik irányban sincsenek korlátozások.
Egyik irányban sincs korlátozás például az összes szomszédos országgal, kivéve Ukrajnát, onnan hazaérkezve ugyanis a továbbra is magas koronavírus-fertőzöttségi adatok indokolják a karantént. Szabad az út Németországba és Csehországba is, visszafelé sincs korlátozás.
Több európai ország nagykövetségét is megkerestük azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak a magyar turisták, ha az adott ország területén mégis felmerül náluk a fertőzés gyanúja. Általános igazság, hogy utazás előtt érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát a Fővárosi- illetve a megyei kormányhivataloknál. Ezzel tudjuk a leggördülékenyebben igazolni, hogy az uniós országokban, valamint Norvégiában, Izlandon, Liechtensteinben és Svájcban is jogosultak vagyunk egészségügyi ellátást igénybe venni a magyar egészségbiztosítás terhére. Utazás előtt minden ország esetében érdemes tájékozódni a Konzuli Szolgálat honlapján.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatójától, Ivana Hercegtől megtudtuk, hogy hazánk is azon tíz ország közé tartozik, amelynek állampolgárai ugyanolyan feltételekkel utazhatnak be Horvátországba, mint a járvány előtt. Belépéskor feljegyzik az utazók elérhetőségeit, hogy esetleges járványügyi okokból fel tudják venni velük a kapcsolatot. A Covid–19-betegség kezelésével kapcsolatos egészségügyi ellátásra vonatkozóan nincsenek különleges szabályok, ugyanaz az európai szabályzat érvényes, amely az orvosi szempontból sürgős vagy halaszthatatlan egészségügyi ellátás egy másik tagállamban történő igénybevételére vonatkozik – egészségügyi ellátás igénybevételének nincs semmilyen különleges feltétele. Aki az országba lépést követően tapasztalja magán a betegség tüneteit, maradjon a szállásán, hívja fel a szállásadóját, vagy utazása szervezőjét, aki tudni fogja, mi a teendő, mert pontos tájékoztatást kapott a hatóságoktól. A Horvátországba utazóknak erősen ajánlják, hogy előre töltsék ki az Entercroatia.mup.hr oldalon magyarul is elérhető adatlapot a már említett kapcsolattartási adatokról, ez ugyanis felgyorsítja az átkelést a határon, sőt, részletes járványügyi tájékoztatást és tanácsokat is kapnak e-mailben.
Németország budapesti nagykövetségének tájékoztatása szerint keddtől már turisztikai céllal is szabadon be lehet utazni az országba, a koronavírus elleni intézkedések azonban tartományi hatáskörbe tartoznak, így általános, az egész országra kiterjedő információkról nem beszélhetünk. A berlini külügyminisztérium turistáknak szóló tájékoztatója is arra biztat, hogy tájékozódjunk a helyi szabályozásokról.
Lengyelország június 13-tól nyílt meg a külföldi turisták előtt. A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének tájékoztatása szerint ha egy Lengyelországban tartózkodó külföldinél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, akkor karanténba kerül 14 napra. Amennyiben például egy nyaraló család egyik tagja megfertőződhetett, mindenki karanténba kerül – kórházba vagy az orvos által kijelölt helyre.
A budapesti spanyol nagykövetség tájékoztatása szerint az ország jelenleg még nincs nyitva a turisták előtt, csak az állampolgársággal vagy érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezők léphetnek az országba, és ők is karanténba vonulnak tizennégy napra. A karanténkötelezettség június 22-én megszűnik. Aki Spanyolországban a fertőzés jeleit mutatja, az a tünetei súlyosságától, a régiótól és az erőforrásoktól függően otthon marad vagy kórházba kerül, és a vele együtt élőket is tesztelik.
Olaszország már nyitott a turisták számára, a korlátozás feloldása azonban egyoldalú, a hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk. Egyes tartományok esetében online is elérhető regisztrációs adatlapot kell kitölteniük a beutazóknak. A The Local olasz kiadásának cikke szerint, amelyben hivatalos járványügyi adatokat összegeztek, általánosságban elmondható, hogy a déli tartományok biztonságosabbak a fertőzésveszély szempontjából.
Június 15-én Görögország is megnyílt a turisták előtt. A magyar Konzuli Szolgálat honlapja szerint aki Magyarországról érkezik, csak szúrópróbaszerű ellenőrzésre számíthat, karanténintézkedésre csak pozitív teszt esetén kerül sor.
A Magyarországra való hazatérést követően emellett 14 napra karanténba kell vonulni.
Készen áll az EU az oltóanyagok közös beszerzésére
Az Európai Uniónak sikerült időben reagálnia arra a példátlan kihívásra, amelyet a koronavírus-járvány jelentett gazdasági és közegészségügyi szempontból a kontinensen – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdai videóüzenetében. Az Európai Bizottság (EB) elnöke szerint a leghatékonyabb választ ugyanakkor csak a járvány elleni védőoltás adhatja, az EU pedig készen áll az oltóanyagok közös beszerzésére, és ennek köszönhetően a védőoltás nagyobb valószínűséggel juthat majd el mindenkihez a megfelelő mennyiségben és áron, elkerülve a tagállamok közötti ártalmas versengést. Az EB javaslata szerint a testület koronavírus elleni, „hatékonynak tűnő”, tesztelési fázisban lévő oltóanyagokat vásárol előzetesen gyógyszeripari vállalatoktól. A bizottság a nyílt közbeszerzési pályázatokon kiválasztott gyártóknak a költségek jelentős részét előre kifizetné, azzal a megkötéssel, hogy a gyártó biztosítja a megfelelő mennyiséget, amint az oltóanyag rendelkezésre áll.
(HSz)