Külföld

Észak-Korea katonákat vezényelt a demilitarizált övezetbe

Észak-Korea szemlátomást katonákat vezényelt csütörtökön néhány, korábban kiürített őrhelyre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben - jelentette dél-koreai katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség.

Észak-Korea katonákat vezényelt a demilitarizált övezetbe
Katonai ellenőrzőpont a két Koreát elválasztó demilitarizált zóna határánál
Fotó: AFP/Anadolu/Jong-Hyun Kim

A szöuli médiában olyan hírek is napvilágot láttak, hogy mintegy száz észak-koreai katona jelent meg a korábban a két Korea által közösen használt keszongi ipari parkban is.

Észak-Koreának a fegyvermentes övezetben körülbelül 150 olyan őrhelye van, amelyeket a feszültség csökkentését szolgáló, 2018. szeptember 19-én aláírt Korea-közi szerződés után ürített ki.

A négy kilométer széles demilitarizált övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

Az észak-koreai hadsereg vezérkara kedden bejelentette, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a demilitarizált övezetbe. Néhány órára rá felrobbantották a keszongi Korea-közi összekötő irodát, amelyet két létesítette a két ország, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést.

A rá következő napon, szerdán az észak-koreai hadsereg konkretizálta szándékait, közölte, hogy bevonul Keszong határvárosba és a Gyémánt-hegység környékére, ahol Szöul és Phenjan közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg.

Emellett katonai ellenőrzőpontokat állítanak fel a demilitarizált övezetben, és újrakezdik a rendszeres hadgyakorlatokat a határ közelében.

Eközben egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő aláhúzta: kormányának most és a jövőben sem áll szándékában tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával a feszültségek elsimítása érdekében. Szöul előzőleg felajánlotta, hogy különleges megbízottat küld Phenjanba a helyzet tisztázására, de Észak-Korea ezt elutasította.

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, a múlt héten pedig ellenségnek kiáltotta ki Dél-Koreát. Phenjan újabban azt sérelmezi, hogy Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.

Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.

Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de a szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket. Csütörtökön a szöuli országegyesítési minisztérium leszögezte, hogy továbbra is elkötelezett a röpiratos kampány leállítása mellett.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom