Külföld

„A hisztériakeltő szervezetek ezennel befejezhetik a lejárató kampányokat”

Míg számos más uniós tagállamban továbbra is különleges jogrend van életben, Magyarországon a veszélyhelyzetnek hivatalosan is vége – hívta fel rá a figyelmet Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalára írt bejegyzésében.

„A hisztériakeltő szervezetek ezennel befejezhetik a lejárató kampányokat”
Varga Judit igazságügyi miniszter
Fotó: MH/Katona László

Az igazság pillanata, ahogyan Věra Jourová alelnök asszony nevezte, elérkezett. Remélem, hogy az igazság pillanatát felismerik azok is, akik egy világjárvány kellős közepén alaptalanul támadtak bennünket – közölte a Facebookon Varga Judit.

Ha bocsánatkérésre nem is számíthatunk, joggal várhatjuk, hogy a hisztériakeltésben élen járó szervezetek a példátlan és összehangolt nemzetközi lejárató kampányt fejezzék be. A magyar védekezés sikeresebb volt, mint Nyugat-Európa több országában.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink