Külföld

Bukarest: A magyarok akadályozzák a románok mozgásszabadságát

Magyarország román állampolgárokat érintő korlátozó intézkedései ellen emelt szót a román kormány keddi ülésének első, nyilvános részében Ludovic Orban román miniszterelnök. Kedd délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közölte: felgyorsították a tárgyalásokat és sikerült is eredményt elérni.  Szerdától a magyarok és románok karanténba vonulási kötelezettség nélkül léphetnek át a két ország határán.

Bukarest: A magyarok akadályozzák a románok mozgásszabadságát
Ludovic Orban ugyan félig magyar, az erdélyi képviselők szerint ebben nincs túl sok köszönet
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A hírtelevíziók által élőben közvetített felszólalásában Ludovic Orban arról számolt be, hogy Magyarország ismét olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek korlátozzák az átutazók mozgásszabadságát, és amelyeknek a román állampolgárok a legfőbb áldozatai.

Ludovic Orban arra utasította Marcel Vela belügyminisztert, hogy vegye fel a kapcsolatot magyar kollégájával, és a leghatározottabban kérje a mozgásszabadság biztosítását. Ha pedig nem ér el eredményt, akkor forduljon az Európai Bizottsághoz, hogy Brüsszel tartassa be Magyarországgal az EU-szerződés mozgásszabadságra vonatkozó előírásait.

A miniszterelnök elmondta, személyesen kapott jelzést egy ismerősétől, aki vizsgára készülő lányát vitte volna Nyugat-Európába, de a szülő magyarországi átutazását nem engedélyezték. Külföldi munkaszerződés eredeti példányát kérték tőle, amellyel nem rendelkezett.

A kormányfő nyomatékosította: ha Magyarországra akartak volna utazni, megértené a szigort, hiszen a járványhelyzet miatt Románia is hozott korlátozó intézkedéseket. A magyarországi intézkedések azonban az átutazó forgalmat is korlátozzák.

„Megint korlátozzák a mozgásszabadságot, és furcsállom, hogy megint a román állampolgárok a legfőbb áldozatok” - fakadt ki a miniszterelnök.

Marcel Vela belügyminiszter megerősítette: míg Románia mindig nagy nyitottságot tanúsított az átutazó forgalommal szemben, a magyar hatóságok viszonyulása kívánnivalót hagy maga után. A miniszter hozzátette: szerdán kora délután videokonferencián egyeztetnek migrációs kérdésekről Ylva Johansson belügyi biztossal az EU belügyminiszterei, és ez jó alkalom lesz arra, hogy a mozgáskorlátozás magyarországi gyakorlatát is felvesse.

Válaszában Ludovic Orban arra kérte a belügyminisztert, hogy előbb magyar kollégájával próbáljon egyeztetni.

„Nem fogadhatjuk el, hogy az Ausztriába, Németországba, Franciaországba igyekvő, Magyarországon átutazni kívánó román állampolgárok nagy részével szemben a nem tudom hányadik alkalommal hozzanak olyan korlátozó adminisztratív intézkedéseket, amelyeket mintha kimondottan nekünk dedikálnának. Ez különösen zavaró. Beszéljen a magyar kollégájával is, de ha nem hagyja abba ezeket a diszkriminatív intézkedéseket, amelyek ellenkeznek az EU-s szabályokkal, akkor a bizottsághoz kell fordulni, hogy tartassák be Magyarországgal a szabályokat” - jelentette ki Ludovic Orban román miniszterelnök.


Szerdától megszűnik a karanténba vonulási kötelezettség a román-magyar határon a két ország állampolgárainak

Szerdától megszűnik a karanténba vonulási kötelezettség a Magyarország és Románia közötti határátlépés esetén a két ország állampolgárainak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedd délután Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter elmondta: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már régóta kérte a magyar kormányt arra, hogy próbáljon megállapodni a román kormánnyal arról, hogy a román és a magyar állampolgárok karanténba vonulási kötelezettség nélkül átkelhessenek a két ország határán.

Objektum doboz

Közölte: felgyorsították ezeket a tárgyalásokat.

Sikerült is eredményt elérni, amelynek nyomán lehetővé teszik, hogy éjféltől, tehát szerdától a magyarok és románok karanténba vonulási kötelezettség nélkül léphetnek át Magyarország és Románia határán - tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter videójában köszönetet mondott az RMDSZ-nek és elnökének, Kelemen Hunornak is, hogy mindvégig napirenden tartották ezt a témát.

Kapcsolódó írásaink