Külföld
Trump nem enged a demokraták követeléseinek
Fejbe lőttek egy seriffhelyettest Kaliforniában – Rendőrök elleni célzott támadásokra figyelmeztet friss jelentésében az amerikai belbiztonsági minisztérium

A jövő héttől folytatja kampánykörútját Donald Trump amerikai elnök, aki a járvány kezdete óta nem vett részt egyetlen elnökválasztási kampányrendezvényen sem – igaz, több városba is ellátogatott. Szerdán bejelentette, hogy az oklahomai Tulsában lesz három hónap után az első kampánygyűlése jövő pénteken. A körutat ezután a hagyományosan republikánus Texasban folytatja, majd három úgynevezett „csatatérállamba”, a választásokkor ingadozónak számító Floridába, Arizonába és Észak-Karolinába látogat el.
A felmérések szerint egyébként a novemberi választáson Texasban is szoros verseny várható Trump és Joe Biden között, aki nemrég megszerezte a szükséges támogatást ahhoz, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje legyen. A küzdelmet a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés és a fekete George Floyd rendőri erőszak miatti halála okán kirobbant tüntetéssorozat is élezi. A republikánus elnök újraválasztására számít egyébként egyik pártbéli kritikusa, a 2012-ben Barack Obamával szemben alulmaradt Mitt Romney, aki szerdán azt nyilatkozta: a járvány dacára is változatlanul az a meggyőződése, hogy Trump fog győzni.
A rendőri erőszak és rasszizmus elleni tüntetések – amelyekben a radikális Black Lives Matter mozgalom is részt vesz – a fekete szavazók aktivizálását is szolgálják Lánczi Tamás politológus szerint, aki tegnap nyilatkozott az M1-nek. Emlékeztetett, 2016-ban a demokratáknak nem sikerült kellőképpen mozgósítaniuk ezt a társadalmi csoportot.
A tüntetésekhez kapcsolódó rasszizmusvita az elmúlt heteken egy sor szimbolikus kérdésben is kiéleződött, a szobordöntögetésektől kezdve egészen odáig, hogy támadás alá kerültek a rendőröket pozitív színben feltüntető tévéműsorok.
Az MTI tudósítása szerint szerdára virradóra Bostonban és Richmondban megrongálták Kolumbusz Kristóf szobrát – előbbi városban levágták a fejét, utóbbiban az egész szobrot sikerült elmozdítaniuk. A szoborharcba Nancy Pelosi demokrata párti
házelnök is beszállt, aki szerdán levélben követelte a konföderációs személyiségek szobrainak eltávolítását a kongresszus díszcsarnokából.
Felmerült a napokban az is, hogy átkeresztelnék az amerikai polgárháború déli parancsnokairól elnevezett katonai bázisokat, Donald Trump azonban szerdán a Twitteren közölte, kormányzata még csak fontolóra sem veszi, hogy ilyet tegyen, a támaszpontok ugyanis a nagyszerű amerikai történelmi örökség részei, és a győzelem és a szabadság kivívásának történetét jelentik.
A szimbolikus vitáknál jóval súlyosabb hozadéka is van a tüntetéseknek. A Los Angeleshez közeli
Paso Robles településen szerdán este fejbe lőtték a megyei seriffhelyettest, életveszélyes állapotban került kórházba. A rendőrség feltételezése szerint az elkövető kifejezetten rendőrökre vadászott. Nemrég napvilágra került a belbiztonsági
minisztérium egyik, nem titkosított dokumentuma, amely szerint rendőrtisztek személyes adatai szivárognak ki az interneten országszerte, ez pedig „kipécézéshez”, a rendőrök elleni célzott támadásokhoz vezethet.