Külföld
Halálos késelés volt egy szlovákiai iskolában

A támadás indítéka egyelőre nem ismert. A támadásban az iskola igazgatóhelyettese életét vesztette.
A Topky.sk információi szerint a tragédia délelőtt tíz órakor történt a helyi alapiskolában. A támadó kést rántott, amellyel halálosan megsebesítette az iskola igazgatóhelyettesét. Az igazgatónő, két tanár és két diák is sérüléseket szenvedett. A támadás oka egyelőre ismeretlen.
A támadó indítéka egyelőre nem ismert, az viszont igen, hogy az elkövető korábban az iskola növendéke volt. A 22 éves túrócszentmártoni (Martin) férfit a helyszínre érkező rendőrök lelőtték. A támadás során az iskola igazgatóhelyettese vesztette életét, illetve a támadó megsebesítette az igazgatónőt, két tanárt és két gyereket is.
A támadó a délelőtti órákban az iskola üvegajtaját betörve jutott az épületbe, ahol a gondnok megpróbálta feltartóztatni, de sikertelenül - közölte a rendőrség. A támadó ezután berohant az egyik osztályba, ahol késével megsebesített egy tanárnőt és két iskolást, majd folytatta ámokfutását, amelynek során az őt ugyancsak feltartóztatni igyekvő igazgatóhelyettest halálosan megsebesítette. A támadót végül az iskolába érkező rendőrök fegyverrel fékezték meg, de az épület falán visszapattant lövedékek kettőt közülük is megsebesítettek.
A sebesülteket a túrócszentmártoni kórházba szállították, ahol ellátták az iskolai alkalmazottak és a gyerekek mellkasi, nyaki, illetve az alsó végtagokon szerzett súlyos szúrt sebesüléseit, illetve a rendőrök lövedék okozta könnyebb sérüléseit. Bár az összes sérült további kórházi kezelésre szorul, életveszélyben egyikük sincs.
A város polgármestere a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: a támadás lehetséges okait vizsgálva eddig nem találtak arra utaló jelet, hogy az elkövető valamiféle múltbéli sérelemért vagy hasonlóért akart volna bosszút állni.
Az incidenst követően a szlovák belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitány és a pozsonyi törvényhozás elnöke is a helyszínre utazott. A tragédia miatt vezető politikusok egész sora fejezte ki sajnálatát és részvétét, és elítélték az iskolai támadó tettét, amilyenre mindezidáig nem volt példa Szlovákiában.