Külföld

Pünkösdi tanítás: Bár a zarándoklat idén elmaradt, a rossz rendre jónak bizonyul, a jó pedig rendre rossznak

Vatikántól Somlyóig

Feltámadása után Jézus nem csak üdvözlésként, hanem a megbocsátás szavaiként mondta: Béke veletek – kezdte beszédét Ferenc pápa, aki újra az apostoli palota ablakából imádkozhatta el a Regina Caelit a téren egybegyűlt hívekkel.

Pünkösdi tanítás: Bár a zarándoklat idén elmaradt, a rossz rendre jónak bizonyul, a jó pedig rendre rossznak
Idén a hagyományos csíksomlyói búcsú is elmaradt
Fotó: MTI/Veres Nándor

„Jézus megbocsát, mindig megbocsát, és felkínálja békéjét barátainak. Ne felejtsétek el: Jézus sosem fárad bele a megbocsátásba! Mi vagyunk azok, aki belefáradunk a bocsánatkérésbe” – folytatta a pápa, hozzátéve, az apostolok élete is ettől a perctől változott meg, mert Jézus utána a misszió irányítására az apostoloknak adja az ő Lelkét, amit ők szertehordtak a világban. Pünkösd ünnepe ismét tudatosítja a Szentlélek életadó jelenlétét bennünk – mondta, majd a Szentlélekhez fohászkodott erőért a járvány leküzdéséhez. Idén a hagyományos csíksomlyói búcsú is elmaradt, Kovács Gergely gyulafehérvári érsek azzal biztatta a híveket a búcsús szentmisén, hogy „a járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához”. Ahogy fiát, úgy a mi népünket sem hagyta el Isten a történelem során – mondta az érsek, aki egy példázattal világított rá, hogy bár most a zarándoklat elmaradása rossznak tűnhet, „a rossz rendre jónak bizonyul, a jó pedig rendre rossznak”, s bár a múltat nem szabad elfelejteni – idézte a pápa tavalyi csíksomlyói szavait – a jövő érdekében kell cselekedni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom