Külföld
Trump kőkemény rendelettel mehet neki a közösségi médiumoknak
„Gyanús” tartalmak
Emlékezetes, az amerikai elnök akkor került összeütközésbe a mikroblogfelülettel, amikor az Trump két bejegyzésével kapcsolatban is figyelmeztette a felhasználókat, hogy ellenőrizzék azok valóságtartalmát. Az elnök ezt úgy értelmezte, hogy a Twitter megsértette a szólásszabadságot, hozzátéve, a republikánusok hangját egyébként is sűrűn cenzúrázzák a többi közösségi oldalon is, ezért közölte, hogy szigorú szabályozást fog bevezetni. Ez a „tisztességes kommunikációról” szóló törvény olyan módosítását jelentheti, amely korlátozná az ilyen oldalak kontrollját a felhasználói posztok fölött. Időközben az ország mind az ötven államában tombol a járvány, a halottak száma meghaladta a százezret. Eddig 385 ezer beteg gyógyult meg a körülbelül 1,7 millió diagnosztizált fertőzött közül. A munkanélküliek száma ennél is meredekebben nő, immár 36 millióan vannak.