Külföld

Rendületlenül áskálódik a Momentum

A politikai boszorkányüldözés folytatódására számít Tóth Edina fideszes EP-képviselő – ismét bocsánatkérésre szólítja fel Varga Judit a Magyarországot hamisan vádlókat

Újra visszaél a Momentum a jogállamiság fogalmával Tóth Edina fideszes EP-képviselő szerint. A balliberális párt politikusai a járvány alatt is szankciókat sürgettek Magyarország ellen.

Rendületlenül áskálódik a Momentum
„Áldozatos munka” – Cseh Katalin és Donáth Anna az Európai Parlamentben
Fotó: Európai Parlament

„Túlzottan optimisták voltunk, amikor azt gondoltuk, hogy a Momentum Mozgalom egy éve tartó európai parlamenti kampányai, boszorkányüldözése és lejárató hadjárata után, a koronavírus-járvány hatékony kezelését követően egy belátóbb és valamivel konszolidáltabb időszak következik” – írta tegnap Tóth Edina, a Fidesz–KDNP
EP-képviselője a Facebookon.

A politikus arra reagált, hogy két momentumos képviselő, Cseh Katalin és Donáth Anna közzétett a közösségi médiában egy visszatekintő videót az elmúlt egy évről, és ebből kiderül - fogalmazott Tóth -, hogy a tevékenységük egy olyan új típusú internacionalizmus, amely nem fogad el más típusú gondolkodást semmilyen területen.

Tóth Edina felidézte, a videóban kiemelték, hogy „áldozatos munkájuknak köszönhetően” Trócsányi László volt igazságügyi miniszter helyett a kormánynak új jelöltet kellett állítania az európai biztosi posztra. „Pozitívnak tekintik a 7-es cikkelyről szóló vitákat is, amellyel az uniós források lehívását is veszélyeztetik” – jegyezte meg. A fideszes képviselő szerint Magyarország kormányának politika vitája van a balliberális erőkkel, az a vita pedig Európa jövőjéről szól, a nemzetállamok önállóságáról, a bevándorlásról és az európai keresztény kultúra védelméről. „A Momentum ismét visszaél a jogállamiság fogalmával akkor, amikor politikai vitáiban az eltérő álláspontot képviselőket jogi eljárásokkal akarja büntetni” – írta.

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, Donáth e hónap elején a Klubrádiónak azt mondta, nagyon fontos a magyar koronavírus-törvényről szóló EP-vita, mivel a járvány alatt néha elfeledkezünk arról, hogy ilyenkor még fontosabb kiállni a demokrácia és a jogállamiság védelmében. Cseh Katalin a május 14-i vita után egy Facebook-üzenetben azt írta: „Remélem, az Európai Parlament után a többi EU-s intézmény is felébred a Csipkerózsika-álmából, és tesz végre valamit.”

A Magyarország elleni szankciók követelésében egyébként Gyurcsány Ferenc pártja is partnere a momentumosoknak. Dobrev Klára a vita után úgy fogalmazott: „A Fideszt azonnal ki kell zárni az Európai Néppártból, és el kell fogadni azokat a szabályokat, amelyek a korrupt, antidemokratikus kormányokat kizárják az uniós források felhasználásából.”

Ismét bocsánatkérésre szólította a hazánkat hamisan vádolókat Varga Judit igazságügyi miniszter, akinek az uniós ügyekkel foglalkozó EUObserver portálon jelent meg tegnap egy publicisztikája. Magyarország sikeresen zárta le a védekezés első szakaszát, amelyet követően az uniós tagállamok között elsőként fogja megszüntetni a különleges jogrendet – hangsúlyozta a miniszter.

Kapcsolódó írásaink

Liberális kettős mérce és antifa terror

ĀMagyarország és Lengyelország vegzálása helyett a politikai erőszak visszaszorításával is foglalkozhatna az EP Nicolaus Fest, az Alternatíva Németországnak politikusa szerint