Külföld
Messze még a járvány vége Merkel szerint
Miközben egyre több tartományban már a gazdaság újraindítására irányul a figyelem,a bajorországi menekülttáborokban tovább terjed az új típusú koronavírus

A jelenlegi válsághelyzetben folytatnia kell az együttműködést a német tartományoknak és a szövetségi kormánynak a vírus terjedése ellen hozott intézkedésekkel kapcsolatosan Angela Merkel szerint. A német kancellár erről a keleti tartományok miniszterelnökeivel folytatott videókonferenciája után beszélt Berlinben. Merkel a Die Welt című német lap szerint hozzátette: vissza kell szorítanunk a világjárványt, ugyanakkor fontos, hogy a lehetőségekhez képest minél inkább visszatérjen a normál kerékvágásba a társadalmi, gazdasági, kulturális és az oktatási élet.
A kancellár ismét elismételte: alkalmazni kell a közös óvintézkedési tervet, az embereknek legalább másfél méteres távolságot kell tartaniuk egymástól a közterületeken, ahol ez nem lehetséges, ott pedig orrot és szájat eltakaró maszkot kell viselni.
„Még mindig a járvány elején tartunk” – intett óvatosságra Merkel, hozzátéve: „Még nincs oltóanyagunk, sem gyógyszerünk. Ugyanakkor már jobban ellenőrizzük a helyzetet.”
Michael Müller szociáldemokrata berlini kormányfő arról beszélt, hogy ezek után nagyobb felelősség hárul majd a tartományi vezetőkre, ugyanakkor továbbra is fontos a tapasztalatok és a stratégiák megvitatása a szövetségi kormánnyal.
Szintén tegnap Steffen Seibert kormányszóvivő Berlinben a távirati iroda szerint arról beszélt, hogy Németország a július elsején kezdődő uniós elnökség során mindenekelőtt a koronavírus-válság megoldására fog összpontosítani. A program kiemelt pontja lesz emellett a Brexit utáni kapcsolatrendszer kialakítása Londonnal, a klímavédelem, valamint a menekültügyi rendszer. A német soros elnökség írásban rögzített programját Seibert szerint nem sokkal július 1-je előtt teszik közzé. A témában tegnap egyeztetett videókonferencia keretében Angela Merkel, valamint Heiko Maas külügyminiszter, Olaf Scholz pénzügyminiszter, illetve Helge Braun kancelláriaminiszter az Európai Parlament tisztségviselőivel.
Németországban egyébként továbbra is alacsony az új fertőzöttek napi száma, keddről szerdára 363 ember szervezetében azonosították a koronavírust. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerint szórványos gócok alakulnak ki az országban. Az RKI közölte, hogy a fertőzési ráta, vagyis annak viszonyszáma, hogy egy fertőzött hány embernek adja át a vírust, átlaga kedden 0,7 volt.
Tovább terjed viszont a vírus a menekülttáborokban a Die Zeit című lap által közölt vizsgálat szerint, leginkább Bajorország érintett, ahol eddig 1486 menedékkérő fertőződött meg, és jelenleg húsz intézményben van karantén. Javul viszont a helyzet a baden-württembergi Ellwagenben található befogadóközpontban, ahol április elején a tábor hatszáz lakójának kilencven százaléka megbetegedett, mára azonban egy fertőzött sincs az intézmény falai között.
Aggasztóak a német bűnügyi adatok
Jelentősen nőtt a politikai motivációjú bűncselekmények száma tavaly Németországban. A belügyminisztérium tegnap közölt adatai szerint 2019-ben 22 342 szélsőjobboldal által elkövetett támadás történt, amely 9,4 százalékos növekedés 2018-hoz képest. A szélsőbaloldali bűncselekmények száma tavaly 23,7 százalékkal, 9849-re emelkedett. Egyre több zsidók elleni támadás történik az országban, tavaly 2032 antiszemita bűncselekményt regisztráltak a hatóságok, amely 13 százalékkal több, mint 2018-ban. Horst Seehofer német belügyminiszter tegnap Berlinben a Die Welt című lap szerint elmondta, összességében csökkent a bűncselekmények száma, 11 százalékkal kevesebb betörés történt például, ugyanakkor aggasztó a politikai motivációjú esetek száma, valamint az, hogy egyre több tisztviselőt ér támadás. (HSz)
Röviden
BULGÁRIA: Gőzerővel próbálnak visszatérni a normál működéshez a turistaszezonban a bolgárok, június elsején újranyitnak az éttermek. A fokozatos lazítást már áprilisban elkezdték. Az országban viszonylag kevés az érintett, 2460 igazolt fertőzött van, és eddig 133-an hunytak el.
FRANCIAORSZÁG: Betiltották a fertőzöttek hidroxiklorokinnal való kezelését. Az azzal kezelt betegeknél ugyanis még magasabb is volt a halálozási arány, mint azoknál, akiknél nem vetették be a korábban csodaszernek tartott maláriagyógyszert.
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG: A briteknél is laposodik a járványgörbe, a tetőzés óta tegnap csökkent először tízezer alá a kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek száma – a számok így is brutálisak, eddig több mint 37 ezren haltak meg az országban a betegségben.
DÉL-KOREA: Újrakezdődött a járványt korábban sikeresen kezelő dél-koreaiak kálváriája: mint arról tegnap számot adtak, jelentősen megugrott az új fertőzöttek száma, negyven ember kapta el a betegséget tegnap úgy, hogy csaknem két hónapja alig volt új fertőzött.
CIPRUS: Ingyenes koronavírusteszttel és kórházi ellátással csalogatná a nyárra Ciprus a turistákat, aki esetleg megbetegszik, azt a kizárólagosan erre a célra kialakított 100 férőhelyes kórház, családját egy 500 fős karanténszálloda várja.
GÖRÖGORSZÁG: A turistaszezonra készülnek a görögök is: nagyszabású teszteléseket végeznek az égei-tengeri szigeteken, hogy a július 5-i nyitásra „tiszta” legyen a környék. A szigetek lakossága, akiket eddig éppen elszigeteltségük védett meg a kórtól, aggódik a járvány behurcolása miatt.
HORVÁTORSZÁG: Feloldották a vasárnapi boltzárat délnyugati szomszédunknál, ahol az elmúlt egy napban nem mutattak ki új fertőzötteket, és az eddigi betegek 90 százaléka már meggyógyult.
CSEHORSZÁG: Teljes határnyitásra készül Prága június 15-étől, jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter tegnap. A nyitás hazánk és Szlovákia vonatkozásában korlátozottan már érvényben van.
(VZ)