Külföld
Június 20-án szűnhet meg a veszélyhelyzet
Alaptalan vádaskodás

Varga azt is bejelentette, hogy a törvény elfogadásával számtalan európai országnál jóval előbb, várhatóan június 20-án a veszélyhelyzet kivezetésre kerül Magyarországon. Emlékeztetett, az elmúlt hetekben példátlan dezinformációs kampány folyt Magyarország ellen mind a hazai, mind nemzetközi színtéren. „Mint eddig már annyiszor, a rólunk terjesztett félrevezető információk most is nyilvánvalóan hamisnak bizonyultak” – jegyezte meg. „Elvárjuk, hogy azok, akik igaztalan politikai vádaskodással támadtak bennünket, bocsánatot kérjenek, amiért a védekezésben való együttműködés helyett rágalomhadjáratot vezényeltek” – fogalmazott egy Facebook-bejegyzésben. Az MTI-nek a tárcavezető elmondta, az uniós ügyekért felelős miniszterek tegnapi tanácskozásán a koronavírus elleni intézkedések enyhítése, a 2021–2027 közötti uniós büdzsé és az uniós gazdaság talpra állítását elősegítő pénzügyi eszközök is szóba kerültek. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az Euronews hírportálon megjelent cikkében azt írta: az idő és az eredmények bizonyították, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény Magyarország érdekeit szolgálta, sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is.