Külföld

„Az igazság bátor hirdetője”

Szent II. János Pál pápa példakép napjaink kételyektől és ellentmondásoktól terhes egyháza számára – mondta lapunknakWłodzimierz Rędzioch Vatikán-kutató

A Sátán legnagyobb kísértése napjaink embere számára a család eltiprása, és ezt Szent II. János Pál pápa tökéletesen megsejtette – hangsúlyozta Włodzimierz Ręd­zioch Vatikán-kutató és újságíró, aki a tizenöt éve elhunyt egyházfő mai napig meghatározó, szerteágazó örökségéről és rendkívüli személyiségéről nyilatkozott lapunknak.

„Az igazság bátor hirdetője”
Az egykori egyházfő öröksége elengedhetetlen jelentőségű a kutató szerint
Fotó: MH

– Szent II. János Pál pápa egyik közeli munkatársa volt a pontifikátusa kezdetétől. Hogyan befolyásolta az életét a szolgálata?

– Rómába 1980-ban kerültem, egy lengyel zarándokház megszervezésének megbízásával hívtak az örök városba. A lengyel zarándokok segítése mellett 1981-től harminckét éven keresztül az Osservatore Romano szentszéki napilapnak dolgoztam. Karol Józef Wojtyłát már korábbról, Krakkó érsekeként ismertem, filozófiai és teológiai írásait is nagy figyelemmel olvastam. Végtelen büszkeséggel töltött el, hogy a történelemben először a lengyel nemzetből választották Róma püspökét. Eredeti terveim szerint Párizsban szerettem volna karriert építeni, de két lengyel jezsuita atya kérésére Rómába költöztem, hogy a lengyel pápa szolgálatára lehessek.

– A II. János Pál közelében című interjúkötetben úgy fogalmaz, hogy már az első évektől kezdve érezte, hogy szent életű pápa mellett szolgál. Ezt a tapasztalatot erősítette meg a huszonkét legközelebbi munkatársával készített interjú is?

– Mindenki számára, aki Szent II. János Pál közelében tevékenykedhetett, egyértelmű volt, hogy a pápa rendkívüli személy. Az interjúkötetem XVI. Benedek emeritus pápával kezdődik. Ő úgy fogalmazta meg, hogy az emberi melegség, közelség és szeretet, amely a személyéből áradt, az Isten iránti szeretetet tükrözte. A katolikus szentek közös vonása Isten szeretete. Az eme­ritus pápa az igazság bátor harcosaként fogalmazta meg Szent II. János Pál pápa életszentségét, aki a relativizmus idején bátor nyíltsággal hirdette az igazságot, amelyet a szekularizált világ minden eszközzel tagadni próbált.

– Ferenc pápa a szentté avatási szertartás során a „család pápájaként” definiálta Szent II. János Pál alakját. Egyetért ezzel?

– Első hallásra kissé leszűkített meghatározásnak tűnt, szerintem péteri missziója sokkal szerteágazóbb volt, társadalmi, politikai téren is elengedhetetlen jelentőségű a ránk hagyott öröksége. Napjaink nagy harcait tekintve azonban be kell látnom, hogy Szent II. János Pál pápa családról szóló tanítása prófétai szó napjaink embere számára. A fatimai látnok, Lucia nővér próféciájának tükrében pedig még világosabb Szent II. János Pál pápa családokért folytatott missziója. A lengyel pápa Carlo Caffarra bíborost nevezte ki a róla elnevezett, a családdal foglalkozó intézet vezetésére. Kinevezését követően a fiatal bíboros rövid levelet írt Luciához, a fatimai látnokhoz, amelyben imáit kéri ezen fontos szolgálat teljesítéséhez. Levelére postafordultával érdekes válasz érkezett. „A végső időkben harc indul az Úr és a Sátán között. Az összecsapások mezeje pontosan a házasság és a család lesz; aki megvédi a házasságot és a családot, az nagy üldöztetések áldozata lesz, de ne aggodalmaskodjon szívetek, az égi Asszony már eltaposta a kígyó fejét” – írta a félelmetes sorokat Lucia nővér a nyolcvanas évek elején. Szent II. János Pál prófétai előrelátással előkészítette az egyház misszióját a család és a társadalom védelmére, tökéletesen megsejtette, hogy a Sátán legnagyobb kísértése napjaink embere számára a család eltiprása.

– Jelen volt a Szent Péter téren az Ali Agca által elkövetett merénylet pillanataiban. Milyen emlékei vannak erről az eseményről?

– Éppen egy lengyel csoportot kísértem, amikor a Szentatya járműve kihajtott a Vatikán falai mögül, majd elkezdte körútját a téren. Mi távol voltunk, csak azt láttuk, hogy a téren lévő galambok egyszerre repültek a levegőbe, majd a téren eluralkodott a riadalom, miután a pápamobil viharosan elhajtott. A kétségbeesés pillanatai voltak, a hívők meg voltak győződve a pápa haláláról. A riadalom kavalkádjában a lengyel csoportot vezető Casimiro Przydatek atya a częstochowai Fekete Madonna ikonját a téren lévő üres pápai székre helyezte, majd a hívő tömeghez fordult, és közösen a rózsafüzér imádkozásába kezdtek. Én egészen éjfélig a téren és a sajtóteremben maradtam, amíg a televízióban be nem jelentették, hogy a műtét sikeresen befejeződött, a Szentatya életben marad.

– Hogyan fogadta a pápa halálhírét 2005. április 2-án?

– Szomorú és nehéz volt az elválás sok év szolgálat után, de nem az elkeseredés, hanem a hálaadás pillanatai voltak. Szent II. János Pál pápa beteljesítette földi misszióját, átvezette az egyházat a harmadik évezredbe, Krisztus örömét vitte a szívekbe, a szekularizált világban a remény hangja volt. Csak hálát adhatunk életéért és példájáért az Úrnak.

– Tizenöt év telt Szent II. János Pál pápa halála óta. A világ sok mindenben megváltozott. Mit gondol, mi a lengyel szent pápa üzenete a ma emberének?

– Szent II. János Pál székfoglaló homíliájának üzenete örök érvényű: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat! (…) Egyedül nála vannak az élet, az örök élet igéi!” Szent II. János Pál az igazság bátor megvallója, a bizonyosságok példaképe napjaink kételyektől és ellentmondásoktól terhes egyháza számára.

Aki megváltoztatta a történelmet

Szent II. János Pál pápa kommunista rendszerek felbomlásában véghezvitt szerepét méltatta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő tegnap Varsóban, amikor az Isteni Gondviselés-bazilikában felavatta az egykori berlini fal egy darabjából készült emlékművet a néhai egyházfő születésének 100. évfordulója alkalmából. Mint mondta, a pápa megváltoztatta a történelmet, hitével hatott az emberekre, vallva, hogy a két szörnyű totalitarizmus árnyékában is arra vagyunk hivatva, hogy a jót terjesszük. Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet hivatalos oldalán a pápa kivételes személyiségéről és eleven magyarországi kultuszáról írt, ahol pápaként kétszer is járt, és két magyar hercegnőt is kanonizált: Hedviget és Kingát, akik a lengyel történelem nagy alakjai is voltak. Snopek végül javaslatot tett arra, hogy Szent II. János Pál pápa legyen Közép-Európa védőszentje, hiszen nálánál jobban senki sem járult hozzá a volt szovjet tábor országainak felszabadításához. (VZ)

Megáldotta tegnap Szent II. János Pál pápa életnagyságú szobrát Snell György esztergom–budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa (képünkön). A néhai pápa születésének századik évfordulója alkalmából felállított szobor Kotormán László és Kotormán Norbert szobrászművészek alkotása, és a főtemplom papi bejárójánál állították fel. A mű Snell György személyes ajándéka, felállításának gondolata néhány évvel ezelőtt, a volt Szent Jobb-kápolna átalakítása közben merült fel benne. Az elhelyezés koncepcióját Bukta Norbert festőművész és Galina Zoltán építész dolgozta ki. (UT)
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Megáldotta tegnap Szent II. János Pál pápa életnagyságú szobrát Snell György esztergom–budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa (képünkön). A néhai pápa születésének századik évfordulója alkalmából felállított szobor Kotormán László és Kotormán Norbert szobrászművészek alkotása, és a főtemplom papi bejárójánál állították fel. A mű Snell György személyes ajándéka, felállításának gondolata néhány évvel ezelőtt, a volt Szent Jobb-kápolna átalakítása közben merült fel benne. Az elhelyezés koncepcióját Bukta Norbert festőművész és Galina Zoltán építész dolgozta ki.
(UT)

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom