Külföld

Ismét erőre kaphat az Iszlám Állam a Közel-Keleten

Kevesebb menedékkérelmet adtak be Európában

Az év első négy hónapjában jelentősen csökkent az Európai Unióban, valamint Svájcban és Norvégiában beadott menedékkérelmek száma az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) jelentése szerint.

Április végéig 164 718-an folyamodtak menedékkérelemért, 2019 hasonló időszakában 221 207 volt ez a szám – írta a Die Welt című német lap. A legtöbb kérelmet (37 471) Spanyolországban adták be. Németországban 33 714 kérelem érkezett a hatóságokhoz, 23 százalékban szíriaiak, 9,3 százalékban irakiak, 7,7 százalékban afgánok folyamodtak nemzetközi védelemért. Az EASO kedden közölte, hogy középtávon megnövekedhet a kérelmek száma egyrészt a kibocsátó országokban uralkodó rossz egészségügyi ellátás miatt, amely nem lesz képes ellátni a koronavírus-járványban megbetegedő emberek nagy tömegét. Másrészt a dzsihadisták ismét erőre kaphatnak a Közel-Keleten az Iszlám Állam elleni nemzetközi harc felfüggesztését kihasználva, emiatt újabb tömegek kényszerülhetnek otthonaik elhagyására. Az EASO szerint körülbelül harmincezer aktív dzsihadista lehet a szíriai és az iraki határ közelében. Az Irakban állomásozó norvég katonai kontingens vezetője a VG norvég lapnak szintén arról beszélt, hogy míg a világ a koronavírus okozta járvány ellen küzd, az Iszlám Állam támadásai ismét megszaporodtak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom