Külföld
Brüsszelben ismét hazánk lesz a téma
Orbán Viktor közölte, leköti a járvány elleni harc, ezért Varga Judit képviselné a kormányt az EP-vitában – Szijjártó Péter Guy Verhofstadtot bírálta
Eheti plenáris ülésének napirendjére tűzte az Európai Parlament (EP) a magyar koronavírus-törvényt. A vitát eredetileg ma estére hirdették meg, később azonban áttették holnap reggelre. A vitában Varga Judit igazságügyi miniszter is fel akart volna szólalni, ezért levélben fordult David Sassolihoz, az EP elnökéhez. Az olasz szocialista politikus elutasította Varga kérését, ezzel kapcsolatban az igazságügyi miniszter azt nyilatkozta az MTI-nek: az EP balliberális többsége úgy akar ítéletet mondani Magyarország felett, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő legalapvetőbb elvet semmibe véve nem teszi lehetővé a magyar kormányzati álláspont megjelenítését a brüsszeli vitában. Emlékeztetett, az elmúlt hetekben Magyarországot soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadás érte az Európai Unióban, holott már az Európai Bizottság alelnöke, Vera Jourová is kijelentette, hogy a magyar koronavírus-törvény nem sérti az európai jogot.
Sassoli később levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, és azt írta, pozitívnak tartaná, ha egy ilyen fontos alkalomkor az EP-képviselők a magyar kormány álláspontját is meghallgathatnák, a bevett gyakorlat szerint azonban az ilyen vitákon állam- vagy kormányfői szinten képviselteti magát az érintett ország. Az EP-elnök ezért arra kérte Orbánt, tájékoztassa, részt kíván-e venni a csütörtöki vitán.
Orbán Viktor azt válaszolta, hogy jelenleg minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le, így a magyar kormány képviseletében Varga Judit tud részt venni a vitában. Egyúttal rámutatott, hogy az Európai Tanács horvát soros elnöksége képviseletében egy államtitkár lesz jelen. Mindezek alapján Orbán Viktor arra kérte Sassolit, biztosítsa a felszólalási lehetőséget Varga Judit miniszternek.
Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő a vitával kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, az EP jó úton halad afelé, hogy a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából. Emlékeztetett, az EP korábbi állásfoglalása szándékos hazugságokat és ténybeli tévedéseket tartalmazott Magyarországgal kapcsolatban. A politikus azt is megemlítette Facebook-oldalán, hogy miközben a magyar balliberális képviselők folyton azt mondják, az EP kifogástalanul működik távmunkában, egy - mások mellett Donáth Anna és Cseh Katalin momentumos, valamint a szocialista Ujhelyi István által is aláírt - levél az ellenkezőjéről tanúskodik. A képviselők levelükben arra kérik Sassolit, tegye végre lehetővé a videós hozzászólást a plenáris vitákban, ugyanis hozzászólási lehetőség nélkül a képviselők és így az intézmény sem tudja megfelelően ellátni a feladatát – írta Hidvéghi. Megjegyezte: „hivatalosan az áprilisi plenáris ülésen sem volt lehetőség online felszólalni, és csak a Brüsszelben tartózkodó képviselők vehettek részt a plenáris vitákban, de ez alól persze voltak kivételek: a liberális és szocialista frakciók vezetői felszólalhattak videón keresztül”.
Több Magyarország elleni politikai támadásra is reagált a napokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ahogyan arról lapunk is beszámolt, Guy Verhofstadt belga liberális EP-képviselő és volt kormányfő a George Soros által támogatott Project Syndicate oldalon egyenesen Hitler felhatalmazási törvényéhez hasonlította a magyar koronavírus-törvényt. Facebook-posztjában a tárcavezető „rosszindulatú, kártékony” embernek nevezte Verhofstadtot, aki Brüsszelben és Strasbourgban folyamatosan az európai nemzetek gyengítéséért dolgozik. Úgy fogalmazott: a Soros-terv egyik kulcsfigurája, a nemzetközi liberális mainstream egyik vezére most sem hazudtolta meg önmagát: „beállt a sunyin nácizók táborába”.
Miután nagyköveteiket hétfőn behívatták a budapesti külügyminisztériumba, Szijjártó Péter levelet is írt a dán, a finn, az izlandi, a norvég és a svéd külügyminiszternek, északi kollégái ugyanis előzőleg közös levélben fordultak az Európa Tanács főtitkárához a magyar jogszabály miatt. Szijjártó csalódottságát és aggodalmát fejezte ki, és úgy fogalmazott: partnerei megalapozatlan, politikailag motivált támadásokat intéztek hazánk ellen. Jelezte: továbbra is készen áll minden aggály személyes megvitatására.