Külföld

Soros ismét vádaskodik és diktatúrát kiált

A milliárdost és belga szövetségesét Kovács Zoltán osztotta ki

Ismét a magyar kormányt támadta George Soros és Guy Verhofstadt a milliárdos egyik médiafelületén. A vádakra Kovács Zoltán államtitkár reagált, közben pedig Ausztriából is kapott támogatást a magyar kormány.

Soros ismét vádaskodik és diktatúrát kiált
George Soros már az unió végét jósolja
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A magyar koronavírus-törvényt, valamint a német alkotmánybíróságnak az Európai Unió Bírósága döntését felülbíráló határozatát is kommentálta George Soros az általa támogatott Project Syndicate portálnak nyilatkozva.

Az amerikai milliárdos szerint a német határozat fenyegetést jelent az Európai Unióra mint jogállamiságon alapuló intézményre, és akár le is rombolhatja azt. Arra a felvetésre, hogy elméletileg a luxembourgi uniós bíróság mindig felette áll a tagállami bírósági döntéseknek, Soros azt válaszolta, hogy Németország az uniós csatlakozással alárendelte magát az európai törvényeknek, ha azonban egy német bíróság megkérdőjelezheti az EUB döntéseit, akár más tagállamok is követhetik a példáját. A milliárdos szerint az unió lényegét, a jogállamiságot érintheti az a lehetőség, hogy akár Magyarország vagy Lengyelország, ahol a bíróságok legitimációját az EU megkérdőjelezte, elkezdi mérlegelni, az európai jogot vagy a saját intézményeinek döntéseit követi-e. Soros úgy fogalmazott, „Magyarországon Orbán Viktor már fel is használta a koronavírus-vészhelyzetet, túszul ejtette a parlamentet, és diktátorrá nevezte ki magát”. A milliárdos szerint a magyar parlament csak azért ülésezik, hogy rábólintson Orbán rendelkezéseire, amelyek „egyértelműen sértik az európai jogot”. Soros hozzátette: amennyiben a német alkotmánybíróság döntése megakadályozza az EU-t abban, hogy ellenálljon az ilyen tendenciáknak, „az a ma ismert EU végét jelenti”. A magyar jogszabályt bírálta, és Hitler felhatalmazási törvényéhez hasonlította ugyanazon a portálon Guy Verhofstadt belga liberális EP-képviselő is.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Facebookon sajátosnak nevezte, hogy Soros és Verhofstadt azért nevez diktátornak egy vezetőt, mert az nem osztja a milliárdos megszállottságát a nyílt társadalom eszméje iránt. Hozzátette, „élharcos demokrataként” megadhatnák a tiszteletet a magyar emberek demokratikus döntésének. Kovács szerint Sorosnak semmi se szent, ha politikai haszonszerzésről van szó, hiszen legújabb válságkezelő ötletével eladósítaná Európát.

A milliárdos által javasolt örökjáradék-kötvényről egyébként a Századvég Alapítvány készített egy felmérést, amelyből kiderül, hogy a magyarok 76 százaléka elutasítja a tervet, amely kiszolgáltatottá tenné Európát.

Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár egyébként a Facebookon arról számolt be, hogy Gudrun Kugler osztrák néppárti képviselő nyíltan kiállt hazánk mellett, amikor a közösségi oldalon azt írta, hisztériakeltés helyett a tényekkel kell foglalkozni, a valós alapot nélkülöző belső viták pedig gyengítik az Európai Néppártot.

Kapcsolódó írásaink