Külföld

Hagyományos módon és levélben választanak elnököt a lengyelek

Heves viták után megszavazta a lengyel alsóház kedd éjjel azokat az előírásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy az eredetileg május 10-re kiírt, múlt héten elhalasztott elnökválasztást hagyományos és levélszavazás formájában bonyolítsák le.

Hagyományos módon és levélben választanak elnököt a lengyelek
A szejm megszavazta a vegyes szavazásról szóló módosításokat
Fotó: MH

A 460 fős szejmben 244-en szavaztak jogszabály elfogadására: a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett koalíció 234 jelenlévő képviselője mellett a radikális nemzeti és az újliberális kispártokból álló ellenzéki koalíció, a Konföderáció 10 jelenlévő tagja és egy független képviselő is. Százharminchét ellenzéki képviselő nemmel szavazott, 77-en tartózkodtak.

Az elnökválasztást a PiS a koronavírus-járvány miatt korábban kizárólag levélformában tervezte lebonyolítani. A politikai konszenzus hiánya nyomán elhalasztott szavazás eredeti időpontja után, hétfőn benyújtott új javaslat szerint a választást az egészségügyi szabályok betartása mellett hagyományos formában tartják majd meg, de voksolni levélben is lehet, az erre vonatkozó szándékot a választás előtt jelezni kell az adott polgármesteri hivatalnál.

Az előterjesztők szerint így többek között a karanténba helyezettek, az idősebb emberek is egészségügyi kockázat nélkül élhetnek választójogukkal. A járványgócok kialakulását megelőzendő, kizárólag levélben szavazhatnak a gondozó- és diákotthonok lakosai, valamint a börtönbüntetésüket töltők. Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter módosító javaslata alapján a kizárólagos levélszavazás, a járványügyi helyzettől függően, egyes településeken külön is elrendelhető.

A tervezet szerint az eredeti választási időpont előtt bejegyzett 10 jelöltnek nem kell újból regisztrálnia, de indulhatnak új jelöltek is.

A parlamenti vita során az ellenzéki képviselők kifogásolták a törvényhozói folyamat gyorsaságát, és azzal is vádolták a kormánypártot, hogy nem a koronavírus-járvány elleni harccal, hanem a választások szervezésével foglalkozik.

A PiS nevében felszólaló Lukasz Schreiber tárca nélküli miniszter szemére vetette az ellenzéknek, hogy először a hagyományos formát bírálta, majd a csak levélszavazással lebonyolítandó választást. „Most pedig a mindkét formát lehetővé tevő változat ellen vannak” - fordult az ellenzékhez Schreiber.

A választás új időpontját Elzbieta Witek alsóházi elnök hirdeti meg a legközelebbi napokban, a szavazást az ezt követő 60 napon belül meg kell rendezni. A legvalószínűbb dátumnak a megfigyelők június 28-át tartják.

A választás fő esélyesének a jelenlegi elnök, Andrzej Duda számít. A fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció jelöltje, Malgorzata Kidawa-Blonska kedden közölte: nincs szándékában lemondani a jelöltségről. A jelenleg 2-5 százalékos támogatottságát azzal magyarázta, hogy korábban a május 10-ei szavazás bojkottjára szólított fel. „Normális kampány során” a támogatottság változni fog - hangsúlyozta az ellenzéki jelölt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom