Külföld
„Egy új kezdet érdekében az Európai Unió alapítóinak bátorságára van szükség”
Május 9-én, az Európa-napon az Európai Unió tagállamaiban az EU létrehozásához vezető Schuman-nyilatkozat évfordulójáról emlékeznek meg. Megtartásáról 1985-ben döntöttek az Európai Közösségek állam- és kormányfői. Magyarország 2005-ben nyilvánította május 9-ét Európa napjává.
Sassoli a koronavírus okozta válságra utalva azt mondta, az egyetlen dolog, amely megmentheti Európát, lehetővé teheti az emberek védelmét és a gazdaság helyreállítását, az a közös válasz szükségességének elfogadása.
Szavai szerint a demokrácia reformjára kell törekedni, amelyet a gyors döntéshozatalhoz szükséges eszközök bevezetésével kell megtenni. Kijelentette: a vétójog az európai döntéshozatali folyamatban korszerűtlen, amelyet a válság és a sürgős intézkedések meghozatalának szükségessége egyértelművé tett.
Az EP elnöke és a képviselőcsoportok elnökei, az úgynevezett Elnökök Értekezlete közös nyilatkozatban arra emlékeztettek, hogy a Schuman-nyilatkozatban hetven éve megfogalmazott, a szolidaritáson, a nyitottságon, a szabadságon, a tolerancián, az egyenlőségen és a jogállamiság tiszteletben tartásán alapuló Európai Unió szerepe fontosabbá vált, mint valaha.
A koronavírus-válság tanulsága, hogy az unió még mindig befejezetlen, és a szolidaritás elmaradásának vagy az alapvető jogok és a jogállamiság elleni támadások elhárításának kudarca nem csak elméleti viták tárgya - írták.
„Meg kell erősítenünk és el kell mélyítenünk az Európai Unió demokratikus legitimitását, és biztosítanunk kell, hogy szakpolitikái és irányítói egy teljes körű európai parlamenti demokrácia keretében az európai polgárokat képviseljék” - fogalmaztak.
A nyilatkozók azt írták, hogy konferencia összehívására van szükség Európa jövőjéről, amelynek eredményeképpen sor kerülhet az unió átfogó reformjára, és hatékonyabbá, egységesebbé, demokratikusabbá, önállóbbá, ellenállóképesebbé válhat. Arra figyelmeztetettek, hogy a 75 éven át tartó összefogás és béke miatti érzett öröm mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a szolidaritás nem ér véget a határoknál. A más nemzetekkel végzett közös munka fontos, ha kihívásokat és válságokat közösen kell kezelni.
„A jövő útját a nemzeti egoizmushoz való visszatérés helyett a kölcsönös méltányosság és megértés jegyében a nemzetközi partnerekkel szorosan együttműködő és erősebb Európai Unió jelentse” - fogalmaztak.
Robert Schuman francia külügyminiszter öt évvel a második világháború európai befejeződése után, 1950. május 9-én vetette fel a mai EU elődjének tekinthető Európai Szén- és Acélközösség, a Montánunió létrehozását. „Ahhoz, hogy a békének meglegyen minden esélye, először egyetlen Európa kell. Immár nem puszta szavakra van szükség, hanem tettre, egy vakmerő és konstruktív akcióra” - jelentette ki, és hozzáfűzte, hogy a kezdeményezésből „születik majd meg Európa, egy szilárdan egybeforrt és erősen összeácsolt Európa”.
Az Európa-nap alkalmával az uniós intézmények Brüsszelben és a tagállami kirendeltségeken egyaránt, minden évben megnyitják kapuikat a látogatók előtt.
A járványra való tekintettel az intézmények nyílt napja idén a digitális térbe költözött. Az online események és kiállítások legtöbbjét Brüsszelben és Magyarországon is a járványra és annak gazdasági következményeire adott uniós válaszlépések témája köré szervezték.