„Az uniót hagytuk el, nem pedig Európát”

– Tapasztalatai alapján mi az, amit Nyugat-Európában nem értenek vagy félreértenek a magyar politikai gondolkodásban?

– Nyugat-Európa értelmiségének java része legalább 2010 óta félreérti a magyar politikát. Nem vették kellőképpen figyelembe, hogy a mai magyar politikai gondolkodás megértéséhez figyelembe kell venni az 1990 és 2010 közötti időszakot. Ez egy húsz évig tartó, kegyetlen rendszerváltozás volt. Gazdasági, intézményrendszeri és társadalmi szempontból komoly áldozatokkal járt! Sokan igazságtalanul és méltatlanul veszteseivé váltak az átalakulásoknak. Ezt nem értékelik kellőképpen Nyugat-Európa meghatározó szellemi vezéregyéniségei. Habár dicsérték az embertelen kommunista rendszer összeomlását, nagyjából a mai napig nem értik, hogy milyen fájdalmas változások fakadtak ebből az azt követő két évtizedben.

– Milyen hibák jellemezték ön szerint ezt az időszakot?

– A már említett nyugati gondolkodók 1990 és 2010 között kijelölték Nyugat-Európa berendezkedését mint elérendő célállomást Magyarország számára. Magyarországon pedig volt egy jelentős véleményvezéri réteg, amely ezt átvéve vallotta, hogy ehhez az eszményi Nyugathoz fel kell zárkózni, bármi áron. Márpedig az ehhez vezető út elképesztően nehéz volt. Ráadásul, ahogyan például azt Ivan Krastev oly éleseszűen bemutatta, a végállomás mindvégig elérhetetlen volt. Mert a másolat sosem lehet olyan jó mint az eredeti, ugyanis mire a másolat hasonul az eredetihez, addigra az eredeti már másmilyen lesz! Márpedig a régi kommunista vezetők által hibásan, önérdekelvűen és tehetségtelenül áterőltetett intézkedések eladósodást és elszegényedést eredményeztek. Az ebből fakadó korrupció szörnyű erkölcsi válságba sodorta az országot. Társadalmilag ez a vak mintakövetés pusztítóan rombolta a magyarság önbecsülését. Az „El lehet menni Magyarországról” hozzáállás döbbenetes kivándorlást eredményezett. A jöttment kormányok és füstbe ment tervek időszaka és a kiszámíthatatlanság, a kisszerűség és a rendetlenség korszaka volt ez.

– Milyen változást hozott 2010?

– A Fidesz–KDNP politikája részben egy erős válasz ezekre a traumákra. A kormánypártok nem kizárólag a nyugat-európai példák másolásában látják a megoldást Magyarország és a magyarság gondjaira. Ehelyett főként a magyar történelmi fejlődés gyökereinek megfelelően keresik a megfelelő megoldásokat. Magyarország Alaptörvényének életre hívása az egyik gesztus, amely megtestesíti ezt a fajta gondolkodást, amit – visszautalva az első kérdésére – csak ilyen környezetben lehet megérteni és helyesen megítélni.

– Orbán Viktor többször is sajnálatosnak nevezte, hogy a Brexit után Magyarország elveszti egy fontos szövetségesét az unión belül folyó szuverenitási harcban, ugyanakkor azt is mondta, hogy tiszteletben kell tartani a britek döntését. Mi a közös a magyar és a brit politika nemzeti szuverenitásról való felfogásában?

– A magyar és a brit kormánypártok nem értenek egyet a minden gondra válaszul megfogalmazott „több központosítást európai szinten” gondolattal. Továbbra is hisznek abban, hogy az országaink kormányainak felelőssége, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek a saját polgáraikat a legjobban szolgálják. Nem várjuk el, hogy mások szem előtt tartsák a mi polgáraink elsődleges érde­keit. Ugyanis ezek az érdekek gyakran szembemennek más országok érdekeivel. Ám a céljaink eléréséhez hajlandók vagyunk közösséget vállalni más országokkal, azaz együttműködni a közös érdekérvényesítésért. Ezért is fontos közös érték számunkra az önrendelkezés. Ebből fakad az a jogi szabadság, amelynek köszönhetően felmérhetőek a saját gondjaink, és végrehajthatjuk a sajátos megoldásainkat. Véleményem szerint az Egyesült Királyság részben emiatt az értékvállalás miatt döntött úgy, hogy megszavazza a Brexitet. Főleg azért, mert ezen a téren van egy látványos ideológiai vakság Brüsszelben. Sokan azt hittük pesszimistán, hogy ezeket az elveket nem lehet tovább megvédeni az EU-ban. Ezzel szemben Magyarország – ez idáig – optimistább. Csak az idő fogja eldönteni ezt a kérdést: meglátjuk, hogy melyik országnak volt igaza. Orbán Viktor miniszterelnök úrnak viszont abban igaza van, sajnálatosan már nem lehetünk az EU keretein belül harcostársak. Ám bízom abban, hogy továbbra is szövetségesek leszünk, csak más kereteken belül, ugyanis mi az uniót hagytuk el, nem Európát!

– A szuverenitással kapcsolatos vitákat felerősítette a migrációs válság, az uniós kvótarendszer ügye. Ön szerint ez is hozzájárult a Brexithez?

– Igen. A migrációs válság kristálytisztán bebizonyította, hogy az akkori uniós intézményvezetők egészen más elvekben hittek, mint Magyarország és az Egyesült Királyság szavazóinak többsége. Például Brüsszelben ragaszkodtak ahhoz az elvhez, hogy Európa egyedülállóan világmegváltó humanitárius felelősséggel járjon el azok tekintetében, akik megpróbálták összemosni a gazdasági bevándorlás és a menekültügy különálló jelensé­geit. Erre a felvetésre a Brexit adott egy kemény választ. Persze sok honfitársam sajnálatosnak tartja a migrációs válság hátterében álló tragédiákat, de a legfrissebb választási eredmények az Egyesült Királyságban és Magyarországon világos üzeneteket küldtek. Se „nyitott ajtókkal”, se kvótarendszerrel nem vagyunk hajlandók egyedül viselni ezt a terhet a világban, amikor számos más egyéb kihívással küzdünk. Az európai választók többsége szerint országaink nem válhatnak mindenkinek az otthonává, aki a világban szükséget szenved. Akár tetszik, akár nem, demokratikus országokban a szavazópolgárok irányítják a politikát, márpedig ebben a kérdésben a polgárok egyértelműen döntöttek Magyarországon, az Egyesült Királyságban és szerte Európában.

– Amikor Magyarországgal és Kelet-Közép-Európával foglalkozik, mi az, amit a legfontosabbnak tart átadni a tanítványainak, olvasóinak? Mit tanulhat Nyugat-Európa és az Egyesült Királyság a mi régiónktól?

– Azt igyekszem tanítani a diákjaimnak, hogy Közép-Európának van egy egészen sajátos történelme, ami másmilyen, mint nekünk a szerencsésebb szigetországban. Minden nemzet a múlt tapasztalataira épít, ez különösen világos Magyarországon. Például Hatos Pál könyve, Az elátkozott köztársaság kiválóan rávilágít arra, hogy a mai magyar politikai értékkülönbségeket is vissza lehet vezetni az 1918-as forradalom törésvonalaihoz. Sikernek tartom tehát, ha a diákjaim rájönnek arra, hogy William Faulknernek igaza volt: „A múlt sosem hunyt el, még csak el sem múlt.” Ez az Egyesült Királyságra is igaz. Ezért értékes tanulmányozni a sok tekintetben példamutató kelet-közép-európai térséget, mert ha meg akarjuk érteni a mai brit politikát és történelemfelfogást, akkor az összehasonlítás által fényt deríthetünk arra, hogy miben hibáztunk, és mit csinálhatnánk jobban. Remélem, hogy a diákjaim azt is megértik, hogy amikor Magyarországról és a térségről tanulnak, akkor olyan országokat vizsgálnak, amelyek a legnehezebb időkben is megőrizték azt, amire igazán büszkék lehetnek: a kulturális különlegességüket, az emberi méltóságukat és az erkölcsi tartásukat. Ha erre képesek voltak a magyarok, akkor ebből erőt meríthetünk: mi is képesek lehetünk erre az Egyesült Királyságban. Magyarán: sok mindent tanulhatunk egymástól, ez nem egy egyirányú csatorna.