Külföld

Kelemen Hunor: Iohannis gyűlöletet szít

Álhírnek, összeesküvés-elméletnek, színtiszta idegengyűlöletnek és gyűlöletszításnak minősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Klaus Iohannis román államfő azon hétfői kijelentését, miszerint az RMDSZ „párhuzamos közigazgatási törvénykönyve” kötelezővé tenné a magyar nyelvet Erdély egyes területein.

Kelemen Hunor: Iohannis gyűlöletet szít
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke
Fotó: MH

Kelemen Hunor a kezdeményezők nevében szólalt fel a bukaresti képviselőház szerdai ülésén, annak a - kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó - közigazgatási kódex-tervezetnek a vitáján, amelyet tavaly ősszel terjesztett az RMDSZ a parlament elé.

Az RMDSZ elnöke felidézte, hogy az RMDSZ azért nyújtott be egy saját törvényjavaslatot a teljes központi és helyi közigazgatást egységes keretbe foglaló törvénykönyvre vonatkozóan, mert - miután a parlament által két éve megszavazott kódex formai hibák miatt elbukott az alkotmányossági kontrollon - Viorica Dancila kormánya tavaly nyáron egy hiányos változatot léptetett hatályba.

Az RMDSZ tervezete tehát csak kijavítja a „Dancila-kódexet”, és a kisebbségi anyanyelvhasználatról szóló része gyakorlatilag azonos azzal, amit 2018-ban nemcsak az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), hanem a jelenleg kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy része is megszavazott - érvelt Kelemen Hunor.

Hozzátette: az államfő már két éve is alkotmányossági kifogást emelt a kódexbe foglalt anyanyelvhasználati rendelkezések ellen, de az alkotmánybíróság ezeket nem találta megalapozottnak, legalábbis nem ezek miatt bukta el a normakontrollt a parlament által két éve kidolgozott eredeti közigazgatási kódex.

„Két hete egymással versengve próbálják bebizonyítani, hogy a romániai magyarok és a magyar nyelv veszélyeztetik Romániát és a románokat. Tudják, hogy nem igaz: ez butaság. Könyörögve kérem: állítsák le magukat! (...) Több évtizedes diktatúra után az utóbbi harminc évben demokratikus eszközökkel igyekszünk biztosítani a magyar kisebbség etnikai és kulturális identitása megőrzését szolgáló intézményes keretet. Ne tegyék tönkre, amit építettünk!” - kérte román képviselőtársait az RMDSZ elnöke.

A szenátus elvetette a törvénytervezetet

A törvénytervezetet végül a vitát követően 287-21 arányban vetette el a képviselőház, három törvényhozó tartózkodott.

Törvényjavaslatával az RMDSZ egyebek mellett azt akarta elérni, hogy ne csorbuljanak a magyar közösség szerzett, érvényben lévő jogai azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya a 20 százalékos nyelvhasználati küszöb alá csökken a következő népszámláláskor, így például Kolozsváron se vehessék le a magyar helységnévtáblát a 2021-es népszámlálást követően.

Az RMDSZ közigazgatási törvénykönyv-tervezetét a szenátus korábban hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánította, mivel kifutott a megvitatására előirányzott határidőből.

Az RMDSZ által kidolgozott tervezet szankciókat is előirányozott volna arra az esetre, ha a közintézmények nem tartják be a nyelvhasználati jogokat, a megyei rendőrségekre is kiterjesztené az anyanyelvhasználati jogot, és a szimbólumhasználati jogokat is szabályozza oly módon, hogy a megyei és települési önkormányzatok saját hatáskörben dönthessenek a nemzeti, történelmi, gazdasági és kulturális identitásunkat kifejező szimbólumok használatáról.

A PSD vezetője is bírálta Iohannist

A PSD-t vezető Marcel Ciolacu házelnök a tervezet szerdai vitája alkalmával úgy értékelte: az államfő megengedhetetlen módon etnikai konfliktust szít, ami az 1990-es évekbe veti vissza Romániát. Bejelentette, hogy olyan házszabály-módosítást kezdeményez ami lehetővé teszi, hogy a házbizottság elutasítsa a Románia független, egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, illetve az ország területi épségét megkérdőjelező törvénytervezetek befogadását.

Hozzátette: Robert Cazanciuc, a szenátus szociáldemokrata házelnöke is ugyanilyen házszabály-módosítást kezdeményez a parlament felsőházában. "Véget kell vetni ezeknek a kreténségeknek, amelyek politikai célra használják az etnikai konfliktusokat" - jelentette ki a házelnök.

Klaus Iohannis államfő múlt héten magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva azzal vádolta meg szociáldemokrata politikai ellenfeleit, hogy oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak. Az elnök hétfőn ismét a „magyar veszélyre” hívta fel a figyelmet: az RMDSZ közigazgatási törvénytervezetének hallgatólagos szenátusi elfogadása kapcsán azzal vádolta a PSD-t, hogy a szakbizottsági véleményezésben olyan törvénytervezetet támogatott, amely a Székelyföld autonómiájához vezet. Az államfő szerint ugyanis az RMDSZ „párhuzamos” közigazgatási kódexe „kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein”

Kapcsolódó írásaink

Felpörgött az aláírásgyűjtés

ĀA román elnök magyarellenes kirohanása is segíthetett: óránként több ezer szignó gyűlik, Lengyelországban új szövetségeseket keresnek a nemzeti régiós kezdeményezés szervezői

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom