Külföld

Az EP szakbizottsága kiáll a KAP-támogatások mellett

Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottsága (AGRI) jóváhagyta a közös agrárpolitika (KAP) átmeneti szabályozására vonatkozó álláspontját, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy az új KAP hatályba lépéséig a termelők biztonsággal tovább folytathassák munkájukat. 

Az EP szakbizottsága kiáll a KAP-támogatások mellett
A döntés a magyar termelők számára azt jelenti: továbbra is lenne lehetőség a húsmarha-, az anyatehén-, az anyajuh-, a tej-, vagy éppen a dohány ágazat nemzeti költségvetésből történő támogatására
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő ennek kapcsán hangsúlyozta: a magyar gazdálkodók szempontjából kiemelten fontos, hogy míg az Európai Bizottság javaslata nem tette volna lehetővé az átmeneti nemzeti támogatások folytatását, az EP szakbizottsága ezen támogatások átmeneti időszakban történő folytatása mellett áll ki.

Ezen szabályozás nagy jelentőséggel bír, hiszen a gazdálkodókat nem érheti semmilyen hátrány olyan rajtuk kívül álló politikai körülmények miatt, mint a következő időszakra szóló Többéves Pénzügyi Keret (MFF), vagy a 2020 utáni Közös Agrárpolitikára vonatkozó megállapodás hiánya - mutatott rá Hidvéghi lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Mindazonáltal a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet is bebizonyította a mezőgazdaság stratégiai jelentőségét. Mivel a KAP jelenlegi kerete 2014-2020 közötti időszakra szól, az átmeneti időszakra vonatkozó szabályok fontos üzenettel szolgálnak a szektor szereplői felé: a folytonosság és a zökkenőmentes átmenet biztosított lesz 2020 után is a meglévő jogi keretek meghosszabbítása, illetve egyes szabályok kiigazítása révén.

Az átmeneti időszak hossza tekintetében az EP szakbizottsága rugalmas mechanizmust alkalmazna.

Amennyiben az új MFF és az új KAP szabályai 2020 október végéig nem jelennének meg, az átmeneti időszak hossza automatikusan két év lenne.

A magyar gazdálkodók szempontjából kiemelten fontos, hogy míg az Európai Bizottság javaslata nem tette volna lehetővé az átmeneti nemzeti támogatások folytatását, az EP szakbizottsága ezen támogatások átmeneti időszakban történő folytatása mellett áll ki.

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő, az AGRI bizottság tagja ezt több alkalommal nehezményezte és kérte a magyar szempontból is fontos támogatás folytatásának lehetőségét.

Ez a gyakorlatban a magyar termelők számára azt jelenti, hogy továbbra is lenne lehetőség a húsmarha-, az anyatehén-, az anyajuh-, a tej-, vagy éppen a dohányágazat nemzeti költségvetésből történő támogatására.

Az EP szakbizottsági álláspontja fontos lépés az átmeneti rendelet jóváhagyási folyamata szempontjából, mivel a háromoldalú intézményközi tárgyalások az EP álláspontja nélkül nem kezdődhetnek meg.

Az EP álláspont jóváhagyására a május 13-14-ei plenáris ülésen kerül sor, míg a tanácsi álláspontot április 6-án fogadták el. Közös cél a tárgyalások mielőbbi lezárása, mely fontos jelzés lenne valamennyi gazdálkodó felé, akik ezekben a nehéz időkben is folytatják a termelést, olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink