Külföld

Klánok kaphattak koronavírus-segélyt Berlinben

Csalás miatt nyomoz a rendőrség

Bajban lévő vállalkozások helyett arab klánok részesülhettek a német állam sürgősségi koronavírus-segélyében Berlinben a Der Spiegel információi szerint.

A lap úgy tudja, hogy a német bűnügyi hivatal (LKA) vizsgálatot indított az ügyben. A nyomozás során eddig kétszázötvennél olyan gyanús segélykérelmet találtak, amelyet kláncsaládokhoz köthető címekről igényeltek. A rendőrség hivatalosan egyelőre nem erősítette meg a sajtóértesülést. A berlini ügyészség még április 23-án azt közölte, hogy történtek csalások a kiutalt segélyeknél, akkori információik szerint a kár hétszázezer euró (körülbelül kétszázötven millió forint) lehet. Egyes esetekben több tízezer eurós koronavírus-segélyt kaptak olyan vállalatok, amelyek nem is léteznek. Berlinben egyébként hétfőn egy arab család egyik tagjának temetésére kétszázötven rendőr vonult ki, hogy betartassák a járvány terjedése ellen hozott intézkedéseket, a szertartásra ugyanis a szabályok miatt mindössze húszan látogathattak el. Ezt megelőzően pedig egy arab család körülbelül hatvan tagja gyűlt össze egy kórháznál, ahová egy rokonukat vitték.

Kapcsolódó írásaink