Külföld

Megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma a világon

A koronavírus-világjárvány következtében az idén 265 millióra emelkedhet, vagyis csaknem megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma világon, ha a kormányok és a magánszektor nem avatkozik közbe - figyelmeztetett az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) kedden.

Megduplázódhat az élelemhiánnyal küzdők száma a világon
Az ENSZ épülete New Yorkban
Fotó: AFP

„Miközben a Covid-19 világjárvánnyal küzdünk, egy éhínségjárvány szélén állunk” - jelentette ki David Beasley, a WFP vezérigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Mint mondta, „minden este 821 millió ember hajtja éhesen álomra fejét világszerte”, további 135 millió ember esetében „az éhínség válságos szintet vagy még ennél is rosszabbat ért el”. A WFP elemzése szerint az idei év végéig további 130 millió ember sodródhat az éhínség szélére a pandémia következtében - tette hozzá.

Beasley emlékeztetett: már a koronavírus-járvány előtt figyelmeztette a világ vezetőit, hogy „2020-ban a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius válsággal szembesülhetnek” a fegyveres konfliktusok, afrikai sáskajárások, és a gyakoribbá váló természeti csapások, illetve gazdasági válságok miatt.

Hangsúlyozta, hogy bibliai méretű éhínségekkel szembesülhetnek mintegy három tucat országban néhány hónapon belül, ha most nem készülnek fel és cselekszenek, biztosítva a segítséghez szükséges anyagi forrásokat és a kereskedelem zavartalanságát.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzése szerint a világgazdaság 3 százalékkal zsugorodhat az idén, ami az 1930-as évek gazdasági világválsága óta nem látott visszaesés lehet.

A római székhelyű WFP 1,9 milliárd dollár (622 milliárd forint) adományfelhívást intézett a nemzetközi közösséghez, hogy három hónapra elegendő élelmiszersegélyt halmozhasson fel.

A WFP egyik tisztségviselője elmondta, hogy a szervezet kezdeményezni fogja, hogy idei költségvetését megemeljék 10-12 milliárd dollárra a tavalyi 8,3 milliárd dollárhoz képest.

Kapcsolódó írásaink

„A legrosszabb még hátravan”

ĀTöbb országban jelentősen csökkent a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, mindeközben a WHO főigazgatója állítja, a neheze csak most jön

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom